Címlap Baranya Előbújt a med...

Előbújt a medvehagyma, figyelmeztet a Mecsekerdő!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A felelős medvehagyma-gyűjtésre hívja fel a figyelmet a Mecsekerdő Zrt. A gyógynövény szezonja most kezdődik, a medvehagyma levelét kizárólag nem védett területeken lehet gyűjteni, naponta egy személy legfeljebb két kilónyit szedhet a gyógynövényből.

A Mecsekerdő arra figyelmeztet: a növény gyűjtése fokozott terhelést jelent az erdei ökoszisztéma számára, amit felelős erdőlátogatással csökkenteni lehet.

Ez azt jelenti, hogy kijelölt turista utakról ne térjünk le, ne tapossuk le a védett növényeket.

A medvehagyma is tovább él, ha két leveléből csak az egyiket szedjük le. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kereskedelmi célú gyűjtéshez az erdőgazdálkodó engedélye szükséges.

Egy hete írtuk: megtaláltuk az első medvehagyma levelet

Igaz, nagyon-nagyon apróka, de a legnagyobb rajongók már most előszeretettel gyűjtik. És hogy hol? Mi Mandulás és Remeterét közötti útvonalon (a második nagyobb kanyar előtt) találkoztunk az ösvényről letérő ínyencekkel, akik nem bírtak ellenállni a fokhagyma ízű növénynek.

Kiemelt képünk illusztráció.