Címlap Baranya Még pár napig...

Még pár napig szavazhat a Mohácsi Kórház Szülészeti Osztályára!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Kórházszövetség és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2018 óta keresi minden évben a családbarát megoldásokban elől járó kórházi osztályokat és kórházakat. A pályázók között van a Mohácsi Kórház Szülészeti Osztálya is. Szavazni április 30-ig lehet.

A járvány az elmúlt időszakban az egészségügyben dolgozókra minden eddiginél nagyobb terheket rakott. Emiatt a pályázatot alapító két szervezet a hagyományostól eltérő módon keresi idén a kórházak életében előforduló legjobb családbarát gyakorlatokat. Ez alkalommal családbarát történeteket vártak, hogy a nagyközönségnek példát mutathassanak a pályázók.

A Mohácsi Kórház Szülészeti Osztálya is nevezett, így az itt dolgozók munkáját Ön is elismerheti szavazatával. A közönségszavazás április 30-án zárul.  

A kórház a pályázati anyagban többek között beszámol róla, hogy a mohácsi szülészeti osztályt tavaly a Családbarát Szülészet pályázaton nyert 64 millió forintból újították fel. 5 kórterem és 2 családi szoba korszerűsödött. Miden kórterem saját zuhanyzóval és mellékhelyiséggel rendelkezik. Az apa illetve a dúla jelenlétét a szülés során,a járvány legnehezebb időszakaiban sem korlátozták, előírt védőfelszerelés használatával folyamatosan biztosították ennek lehetőségét.

A szülőnőket felvételkor -és az utóbbi időben az apákat is -antigén gyorsteszttel tesztelik. Külön részlegen oldották meg a COVID-19 pozitív szülések levezetését és a gyermekágyas elhelyezését az újszülöttel együtt, ami eltér a legtöbb szülészeten bevett gyakorlattól, miszerint az anyát és az újszülöttet a szülés után elválasztották egymástól.

A kórház teljes pályázatát ITT olvashatja, és EZEN a linken adhatja le voksát április 30-ig.

Kiemelt képünk forrása: mohacskorhaz.hu.