Címlap Baranya Megállt az ép...

Megállt az építkezés a pécsi tűzoltólaktanyánál, levonultak a munkagépek

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nemrég egyik napról a másikra levonultak a munkagépek az Engel János úti tűzoltólaktanya mellől. Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Pécs Aktuál érdeklődésére elmondta:

a határidők nem teljesítése miatt szerződést bontottak a kivitelezővel

Mint ismert, Pécsett egyszerre két tűzoltólaktanya építését kezdték meg tavaly 6 milliárd forint értékben. A Megyeri úton egész pontosan újat építettek 1600 nm-en (ez el is készült – a szerk.), az

Engel János úton megállt az építkezés.

Az eredeti tervek szerint a meglévő épületet részben elbontják és átalakítják. Illetve a régi mellett egy új laktanyaépület is épül 4,5 milliárd forint értékben.

Az igazgatóság tájékoztatása szerint most az alapozó munkák megtörténtek, a terep alkalmas arra, hogy az új eljárásban kiválasztandó kivitelező folytassa a munkát. Jelenleg a terület átadása-átvétele zajlik, a kivitelezés a szerződés megkötését követően indulhat újra. Azt, hogy pontosan mennyit csúszik az Engel János úti beruházás, nem tudni.

Pécsett egy időben két tűzoltóság üzemel majd!

A FEJLESZTÉS CÉLJA KÉT OLYAN ÉPÜLET KIALAKÍTÁSA, AMELYEK A MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG, A PÉCSI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG ÉS EGY HIVATÁSOS TŰZOLTÓSÁG EGYIDEJŰ MŰKÖDÉSÉT TESZIK LEHETŐVÉ.

– írta korábban magyarepitok.hu.

A beruházás további célja, hogy a katasztrófavédelem tűzoltóegységei az eddiginél gyorsabban tudjanak a káreseményhez vonulni, ami hozzájárul a katasztrófavédelmi intézményrendszer hatékonyságának növeléséhez,

így csökkenthető a keletkező károk mértéke és nő a lakosság biztonsága.

A kertvárosi laktanyából nemsokára már vonulnak a tűzoltók.

(Kiemelt képünk forrása: langlovagok.hu)