Címlap Baranya Megdöbbentő l...

Megdöbbentő látvány! Levegőből fotózták az Ördögszántotta hegyet

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hazánk legdélebbi hegyeként emlegetett Szársomlyó a Mecsekről is látszik. Most viszont egy egészen más szemszögből nézhetjük meg! A Villányi-hegység legmagasabb, 442 méteres hegytömbjét a levegőből fotózta Ferenc, a Pécs Aktuál olvasója. 

Egyszerre megdöbbentő, gyönyörű és kicsit szomorú is az a felvétel, amit Ferenc készített a napokban a Villány mellett található Szársomlyóról.

A magasból jól látszik a külszíni fejtés, ahol

1903 óta bányásznak mészkövet.

A Dél-Dunántúl legnagyobb kőbányájaként tartják számon, a 30-40 méter magas sziklafalai bizarr látványt nyújt a fotón.

De a Duna-Dráva Nemzeti Park komoly intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy megőrizzék a táj szépségét. A 60-as években a keleti bánya bezárt, helyette létrejött a villányi nemzetközi szobrász-alkotótelep.

Erről korábban videónk is készült, amit ITT ELÉRSZ!