Címlap Baranya Méreggel vége...

Méreggel végezték ki a baranyai rendőrkutyákat!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Holtan találta meg a három rendőrkutyáját a gazdájuk a mohácsi rendőrség parkolójában. Émonnal, Lockyval és Cinkossal méreg végzett. Olyan tehette, akit jól ismerhettek a speciálisan kiképzett állatok.

Az ügyet eddig titokban tartották – a BLIKK szerint, most azonban nyomozást indítottak a rendőrök.

A parkoló, ahol a kutyákat tartották, nem volt bekamerázva. Az előzetes vizsgálatok szerint növényvédőszerrel végezhettek az állatokkal.

Gazdájuk, Erika szinte sokkot kapott, amikor a mohácsi rendőrséghez tartozó parkolóban álló autójában rátalált hű társai élettelen testére. A pécsi rendőrséghez tartozó Émon, Locky és Cinkos iszonyú kínok között pusztultak el, a kegyetlen tettre pedig nincs magyarázat. A legmagasabb szintű, K-9-es kiképzést kapták, vagyis olyan tudással bírtak, mint kevés négylábú – írja a lap.

Erika a kuytáival (forrás: Facebook)

A zászlós hölgynek az irodában akadt dolga, ezért a rendőrségi parkolóban álló kocsijában a bezárt boxokban hagyta Émont, Lockyt és Cinkost – árulta el a Blikk informátora.

Azért, hogy szellőzzön az autó, nyitva hagyta a csomagtartót és az ajtót is. A négylábúak ételmegtagadásra is ki voltak képezve, így csak olyan ember mérgezhette meg őket, akit nagyon jól ismertek.

Amikor a rendőrnő végzett az irodában és a kocsihoz indult, feltűnt, hogy a szólongatására nem válaszoltak a kutyák, hanem mozdulatlanul feküdtek a zárt ketrecükben. Amikor közelebb lépett hozzájuk, megfagyott a vér az ereiben: mindhárom állat élettelenül feküdt a kocsiban. Hogy fájdalmát enyhítse, közösségi oldalán egy posztban búcsúzott el a kutyáitól, a bejegyzést azonban már eltávolította.

Az anyagi kár hatmillió forint.

A Pécsi Rendőrkapitányság állatkínzás miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása police.hu.