Címlap Baranya MICSODA ÖTLET...

MICSODA ÖTLET: jöhet a levegőből olvasható PÉCS-felirat a kertvárosi kutyafuttatóra

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Igazán jó hír a pécsi kutyatartóknak, hogy kikérik a véleményüket két kertvárosi kutyafuttató fásításával kapcsolatban - tudtuk meg egy közleményből.

Augusztus végéig a Littke utcai, valamint a Szaturnusz utcai területtel kapcsolatban írhatnak e-mailt a lelkes állatbarátok – áll a szerkesztőségünknek küldött közleményben.

Fákat is ültetnének, nem is akárhogy

Ebből a közleményből kiderült, hogy már terv is van, ezeket ITT lehet megnézni. A Littke utcában pótolnák a faállományt, míg a Szaturnusz utcában egy nagyobb mértékű fásítás történhet – írják.

Különlegesség a fákból „kiírt” felirat

– A Szaturnusz utcában egy különlegességet is becsempésztünk a javaslatba. Itt ugyanis egy nemesített császárfa-klón felhasználásával akár egy hatalmas, 130×40 méteres, a levegőből kirajzolódó PÉCS felirat kialakítására is lehetőség nyílhat – mondta Meixner Barna, a BIOKOM NKft. ügyvezetője.

Valahogy így:

Tetszik? Írd meg nekik, mit szeretnél és figyelembe veszik – írják

A véleményeket az [email protected] e-mail-címen augusztus 31-ig, „Kutyafuttatók ötletbörze 2021” címmel lehet beküldeni..

A közleményben hangsúlyozták:

A Diana térnél is figyelembe vették a pécsiek akaratát, most a kutyafuttatóknál is szeretnék kikérni a véleményüket

A közleményben kitértek arra, hogy a Misina fejlesztésénél és a Diana térnél is sok lakossági javaslat érkezett, amit figyelembe vettek – fogalmazott Schmuck Roland, a Pécs Jövője Egyesület elnökségi tagja.