Címlap Baranya Teleky: Össze...

Teleky: Összefogtak a pécsiek, de kell a segítség a taxisoknak is

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pécsiek meghallották a segélykiáltást és rendeléseiknek köszönhetően a helyi éttermeseknek jól sikerült a Márton-napon. De még szükség van az összefogásra - mondta Teleky Zoltán séf a Pécs Aktuálnak. 

Teleky Zoltán Márton-nap előtt hívta fel a figyelmet arra, hogy mennyi mindent bevásároltak ezekre a napokra és tartanak attól, hogy sok étel rájuk marad. Az erről szóló videót rengetegen megosztották, melynek köszönhetően példaértékű összefogás indult el Pécsett. Ez pedig nemcsak az elmúlt napokban, hanem a jövőben is segíthet a túlélésben – mondta el Teleky Zoltán a Pécs Aktuálnak.

A pécsi séf azt mondta, hogy önhibájukon kívül, a vírus miatt kerültek olyan helyzetbe, ami miatt az álmuk törik darabokra, amellett, hogy sok kollégától meg is kellett válni. Ugyanakkor szerinte

ez a helyzet összekovácsolhatja a helyi éttermeseket.

Teleky hangsúlyozta: a pécsi éttermek nem egymás konkurenciái, mindenkinek megvan a saját vendégköre.

Most úgy néz ki, hogy harmad annyi vendégük viszi haza az ételt

Fontos ugyanakkor, hogy az árakat ne csökkentsék, mert a túlélés, az életben maradás a tét.

Bajban a taxisok, kisboltosok!

Teleky az éttermesek mellett a szórakoztatóiparban dolgozókra és taxisokra is felhívta a figyelmet. „Maradjon itt a pénz a városban, ez segít az életben maradásban!”

27 százalékos áfát, 5-re csökkentik

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bejelentésére Teleky Zoltán elmondta: ez hatalmas segítség lehet az éttermeseknek. Eddig ugyanis 27 százalékot kellett fizetni akkor, ha elcsomagolták az ételt és kiszállították. Helyben fogyasztás esetén volt 5 százalék. Most ezen változtatnának.

A teljes beszélgetés itt nézhető vissza: