Korábban is írtunk róla, hogy június 11. és 13. között rendezik meg az 59. Mecsek Rallye-t. A több mint fél évszázados múltra visszatekintő verseny Magyarország egyik legpatinásabb autósport-eseménye, amelyet először 1967-ben rendeztek meg a Mecsekben. Aki kicsit belekóstolna a ralisportba, annak mutatjuk a szombati programot! Megúszósoknak 16:50-től a Széchenyi térre gurulna be az autók.
Szombaton a gyorsasági szakaszoké a főszerep
A szervezők idén több mint 120 kilométernyi gyorsasági pályát jelöltek ki. A TÉRKÉP ALAPJÁN EZ A HÁROM SZAKASZ VÁR A VERSENYZŐKRE:
– Szentkút – Orfű
– Árpádtető – Camping
– Alsómocsolád – Mecsekpölöske

Dr. Varga Attila, az MNASZ Rallye szakégvezetője kiemelte, hogy a Mecsek Rallye sokkal több egy autóversenynél. Pécs és környéke évtizedek óta meghatározó szereplője a magyar ralivilágnak. A mecseki utak legendás pályákat adtak a sportágnak, és számos kiváló versenyző, illetve szakember indult innen. Elég csak Rangáékra gondolni, akik generációkon át meghatározó alakjai voltak a magyar ralizásnak, sikereik országosan ismertté tették a pécsi régiót az autósportban.
A verseny ideje alatt Fun Zone-ok várják a nézőket
Ezeken a kijelölt szurkolói zónákban biztonságosan lehet követni a futamokat.

És, hogy mikor, melyik autót láthatod?
A térképek jobb felső sarkában jelzik az időpontokat.
















