Címlap Baranya Több ezer hel...

Több ezer helyi lakos fog levelet kapni a Tettye Forrásháztól

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Október utolsó napjaiban több ezer lakos kapja kézhez a Tettye Forrásház Zrt. értesítőjét. A tértivevényes levélben azokat tájékoztatják, akik még nem gondoskodtak az idén lejáró hitelességű mellékvízmérőjük cseréjéről - olvasható a Tettye Forrásház Zrt. közleményéből.

A közleményből továbbá kiderül, hogy november végéig már minden időpont betelt a Tettye Forrásház Zrt. szakembereinél, akik a felhasználók megrendelésére cserélik és szakszerűsítik az idén lejáró hitelességű mellékvízmérőket. (Azokat a mérőket, amelyekre egyéni számla készül, a jogszabályok szerint nyolcévente cserélni kell; ha a tulajdonos ezt elmulasztja, a mérő elveszíti hitelességét, a felhasználó egyéni szerződése pedig a jogszabályoknak megfelelően az év utolsó napján automatikusan megszűnik.)

Idén rekordszámú, több mint 20 ezer mérő esik ebbe a kategóriába, miközben a koronajárvány miatt elrendelt korlátozások miatt több hónapra fel kellett függeszteni a szereléseket. Az év végére fordulva 12.600 mérőt már lecseréltek a szakemberek, novemberben további 4000 szerkezet tulajdonosa várhatja a Tettye szerelőit az egyeztetett időpontokban.

Több mint 4250 mellékvízmérő gazdája, mintegy 3500 ügyfél azonban eddig még nem jelezte igényét – őket tájékoztatja most a szolgáltató a teendőkről, illetve a következményekről.

Az elmúlt időszakban megszaporodott a karanténban lévők száma, így a szolgáltató arra is felhívja a figyelmet: jelezzük, ha bármi akadályozza a szerelést. Ha ugyanis két egyeztetett alkalommal sem sikerül elvégezni a munkát, és nem jelentkezünk új időpontért, a cég visszamondja a megrendelést (a mérő pedig december 31-én el fogja veszíteni hitelességét).

Az Ön mérője még hiteles?

Ha 2012 (vagy korábbi) dátum szerepel a plombán, és még nem kezdeményezte a mérőcserét, de a továbbiakban is szeretne egyéni számlát kapni vízmérője adatai alapján:

Amennyiben az [email protected] címen még idén (vagy a társaság december 18-áig nyitva tartó telefonos ügyfélszolgálatán) kéri a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.-től a lejárt mérő cseréjét – illetve ha nem a szolgáltatóval végeztette a szerelést, akkor a mérőhely szakszerűségi vizsgálatát –, a szerződése továbbra is érvényben marad, a társaság munkatársai 2021 tavaszán elvégzik a szerelést.