Címlap Baranya Vince-nap: Ba...

Vince-nap: Baranyában újraéledt a hagyomány, ünnepelnek a gazdák

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sok mindent köszönhetünk mi, baranyaiak a Drávaszögnek! Ilyen a Szent Vincéhez kötődő hagyomány is, amit január 22-én a Villányi borvidéken még napjainkban is megülnek. Egyes feljegyzések szerint több évszázados múltja van a vincézésnek, amire igazán büszkék lehetünk! De hogy mit is jelent? 

 

Baranyában több mint 200 éve hagyomány

– Vannak feljegyzések, amik egészen az 1800-as évekhez nyúlnak vissza. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy Pécsett, Mohácson és a megye több pontján is megtartották a Vince-napot – mondta Burján István, Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályának vezetője.

Ki volt Vince?

Szent Vince a vincellérek védőszentje. Vértanú volt, akit halálra kínoztak a keresztény üldözések idején, de Vincét még a halálban sem lehetett legyőzni. Neve jelentése: győzedelmes.

– Emellett úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét erőit és elhozza a jó időt – tette hozzá Burján István.

Mi köze a borhoz Vincének?

Erről nincs írásos feljegyzés. Kutatók szerint nevének hangzása miatt hozták kapcsolatba a borral. Vinum = bor. Vin-cent = százszoros bor.

Hogyan ünneplik?

Az évtizedek során több szokás is kialakult, mely területenként azért eltért. Egyik legelterjedtebb hagyomány az volt, amikor a gazda felment a szőlőjébe és az egyik – vagy akár mind a négy – sarkát megmetszette a szőlőjének.

A tőkéről levágott egy-egy szál vesszőt és otthon vízbe tette. Ha kirügyezett a vessző, akkor jó termésre számíthatott.

Rámutató napnak is nevezik

Fotó: Pécsi Borozó

– Amilyen időjárás lesz január 22-én, az elkövetkezendő 40 napban annak az ellentettjére lehet számítani a népi hiedelmek szerint – mondta Burján István. Tehát, ha esik az eső Vince-napján, akkor a következő időszakban sütni fog a Nap, el fog olvadni a hó, sok lesz a csapadék. „Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince” – tartja a mondás.

Egy másik szokás szerint, ilyenkor kinyitották a pince ajtaját, és megnézték meddig süt be a Nap. Ameddig ért az árnyék, addig lesz tele a pince.

Egymást látogatták a szőlősgazdák és teszik most is sok helyen

Baranya megyében a 2000-es évek közepétől egyre több pincében kezdtek újra vincézni, azaz egymás pincéit látogatni és a borokat kóstolni. A tűzgyújtás is gyakori volt ilyenkor, ami mellett a malacságokat (szalonnát, kolbászt) elfogyasztották a gazdák.

– Ezen a napon a sok bor elfogyasztása is hozzájárult a jó terméshez – mondta Burján István.

Sok helyen megemlékezés is Vince napja

Borászoknál szokás az is, hogy megemlékeznek azon családtagról, akik már elhunytak. Ilyenkor bort és egy szál vesszőt visznek a sírhoz, ezzel tisztelegve. Szokás volt ilyenkor a borból is csöppenteni a fejfára, ezzel szimbolizálva a „közös” borkóstolást.

Kiemelt képünket köszönjük a Pécsi Borozónak!