Címlap Egészség Azt egyelőre ...

Azt egyelőre megjósolni sem lehet, lesz-e egy második hullám

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már a harmadik fázisában tart annak a vakcinának a tesztelése, amit az oxfordi egyetem fejleszt a koronavírus elleni védelemhez. A hazai kutatásokat vezető pécsi professzor az ATV Híradónak azt mondta, hogy az első két fázisban jól vizsgázott az oltóanyag, négyszázmillió vakcina érkezhet Európába.

Magyarországon látszik már a vészhelyzet vége, lecsengőben van a koronavírus-járvány, és azt egyelőre megjósolni sem lehet, számíthatunk-e egy második hullámra. A Pécsi Egyetem professzorának vezetésével itthon is folynak kutatások, amelyek a vírus elleni oltóanyag kifejlesztését célozzák, azonban a kutatás vezetője szerint a szerek klinikai kipróbálása egy hosszadalmas folyamat.

„A fázis egy vizsgálatokban kevesebb egészséges embernek, a fázis kettő vizsgálatokban már több, míg a fázis három vizsgálatban már egészen nagy létszámú egészséges ember kapja meg a kapja meg a vakcinafejlesztést vagy a fejlesztett vakcinát, és tulajdonképpen nyomonkövetéssel azt vizsgálják, hogy ténylegesen biztonságos volt-e a készítmény, nem okozott- e bármilyen mellékhatást

– mondta Jakab Ferenc virológus professzor, és hozzátette, hogy az oxfordi egyetemen folyó kutatások biztató eredményeket mutatnak.


„Azt lehet róla tudni, hogy a fázis hármas vizsgálatokban van, tehát az egyes-kettes vizsgálatokban már jól szerepelt, de igazából a nagy számok törvénye értelmében, most fog kiderülni, hogy valóban biztonságos-e és megfelelő védettséget ad-e.”