Címlap Egészség Elképesztő: l...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Faaprítógép szakította le egy férfi fél kézfejét, valamint jobbkezének mutató-, középső és gyűrűsujját, amit nyolcórás műtét után sikerült visszavarrni a PTE Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikán. A replantációra, vagyis visszaültetésre specializálódott dr. Kromek Lóránd, a klinika osztályvezető főorvosa által vezetett orvosi csapat így megmentette a vasúti műszaki ellenőrként dolgozó 54 éves páciens kezét.

Dr. Kromek Lóránd főorvos bizakodó a gyógyulási folyamatot illetően, de szerinte a beteg még hosszú gyógyulási folyamat és rehabilitáció elé néz. Sérülése súlyosságát és jelentőségét az is fokozza, hogy jobbkezes. A lágyrészek vérellátása több nappal a sikeres operáció után is stabil, így a beteg hazatérhetett.

Ahogy ideértünk a pécsi klinikára, pikk-pakk mentek a dolgok: bekerültem a vizsgálóba, és rögtön a műtőbe. Elaltattak, és másnap a kórteremben ébredtem. Nagyon kába voltam, de azt láttam, hogy vissza tudták varrni az ujjaimat. Annyira örülök! Minden elismerésem az orvosi csapaté. Nagyon köszönöm

– hálálkodott a beteg.

A PTE Klinikai Központja nagy múlttal rendelkezik a replantáció terén: Magyarországon először Dr. Nyárády József professzor végzett kisvégtag-visszaültetést 1979-ben, 1982-ben pedig ugyancsak Pécsett ültettek vissza először kart hazánkban. A sikeres replantációk sorát ma egy külön erre, illetve mikrosebészetre specializálódott team folytatja.