Címlap Egészség Harminchatan ...

Harminchatan fertőződtek meg koronavírussal egy családi buliban

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az esettel összefüggésben több mint 120-an kerültek hatósági házi karanténba.

Győr-Moson-Sopron megyében volt a családi összejövetel, de hogy melyik városban, vagy faluban, az nem derült ki az MTI tudósításából.

Az esettel összefüggésben több mint 120-an kerültek hatósági házi karanténba

– közölték.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerint a hatóság Hajdú-Bihar megyében észlelte a koronavírus-járvány halmozódását. A járványügyi vizsgálatok során derítették fel, hogy az érintettek egy Győr-Moson-Sopron megyei családi rendezvényen fertőződtek meg.

A kontaktkutatások után Győr-Moson-Sopron és Vas megyében találtak még fertőzötteket – ismertette az NNK.

(MTI)