Címlap Egészség Idén térítésm...

Idén térítésmentesen juthatunk hozzá az influenza elleni védőoltáshoz

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már nem kell sokat várni a vakcinára, amit a háziorvoson keresztül lehet majd kérni és beadatni.

Október 20-tól lesz elérhető a háziorvosoknál az influenza elleni védőoltás, amihez idén mindenki térítésmentesen juthat hozzá. Ezt Müller Cecília, országos tisztífőorvos mondta csütörtökön. Hozzátette: a kétféle oltóanyag egyike a 6 és a 35 hónapos kor közötti kisgyerekeknek adható, ebből négyezer adag áll majd rendelkezésre. A másik a felnőtteknek szánt oltóanyag, amelyből a 3 és 12 év közötti gyerekek fél adagot kapnak.

A szakember azt is jelezte: az egészségügyi szempontból leginkább sérülékeny krónikus betegek és a 60 év felettiek, valamint az egészségügyi és szociális intézmények dolgozói, lakói számára fontos, hogy beoltassák magukat.