Címlap Egészség Intenzív oszt...

Intenzív osztályos ápolókat köszöntöttek Pécsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke és Csizmadia Péter, a pécsi Fidesz frakció vezetője köszöntötte a Pécsi Tudományegyetem Szívgyógyászati Klinika intenzív osztályának ápolóit az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából.

Őri László megköszönte a több, mint tízezer pécsi és baranyai ellátott beteg nevében az ápolók kitartó és lelkiismeretes egész éves szolgálatát.

– Külön köszönettel tartozunk azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik a járvány alatt ellátták a koronavírusos betegeket, valamint azoknak is, akik a nem vírusfertőzött sürgős ellátást igénylő betegeket látták el. Ebben az ellátásban különösesen is nagy teher hárult a Szívgyógyászati Klinika Intenzív Terápiás Osztályain dolgozó ápolókra – hangsúlyozta a megyei elnök.

Ferk Imola a Szívgyógyászati Klinika ápolási vezetője hozzáfűzte, hogy mindennap megfeszített tempóban dolgoznak, amely nem csupán fizikálisan, de mentálisan is kimerítő az ápolók részére. Megköszönte, hogy gondoltak az ápolókra az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából és elmondta, hogy továbbra is kitartóan és lelkiismerettel fogják folytatni a munkájukat szem előtt tartva a betegek segítését.

Őri László felhívta a baranyai és külön is a pécsi lakosság figyelmét a most zajló országos koronavírus szűrés fontosságára. Azt kérte, hogy azok, akik értesítést kaptak a szűrésről mindenképpen jelenjenek meg rajta péntekig, a szűrés gyors és fájdalom mentes, a tesztek eredményei nagyban segíthetik a hazánk járványügyi védekezését a következő időszakban.