Címlap Egészség Jézus erős, d...

Jézus erős, de azért a papokat is vegyék előre az oltási sorrendben – kérik az egyházak

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jézus erősebb a templom falainál, és ahogy a bezárkózott tanítványokat, úgy a karanténban lévő mai embert is meg tudja szólítani – mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvét alkalmából az MTI-nek.

Fabiny Tamás kifejtette: az idei húsvétkor üresek a templomok, de Jézust nem lehet bezárni a templomba, ahogy magáról mondta Máté evangéliumában, ő a „templomnál is nagyobb”. „Bármennyire szeretjük tehát a templomot mint szakrális teret, mint az istentiszteletek és a közösség találkozásának helyét, nem kell kétségbeesnünk”, hogy idén húsvétkor nem lehet a templomban, közösségben ünnepelni. Mert húsvétkor nemcsak a templom, hanem Jézus sírja is üres, és a feltámadt Krisztus képes személyesen, a bezárt ajtókon keresztül is megtalálni és megszólítani tanítványait.

Kitért arra: a templomok zárva vannak ugyan, de a lelkészek folyamatosan végzik szolgálatukat.

„Szeretném, ha megértené a társadalom, hogy a lelkészeink heroikus munkát végeznek, és ahogy az orvosoknak, ápolóknak, rendőröknek, katonáknak és pékeknek, úgy nekik is kijár dicséret.”

Ugyanúgy az életüket kockáztatják, amikor elmennek a betegekhez vagy amikor temetnek. Éppen ezért a katolikus, a református és az evangélikus egyház levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a pedagógusokhoz hasonlóan a lelkészeket is vegyék előre az oltási tervben

– mondta, hozzátéve, hogy természetesen nemcsak a három nagy keresztény felekezet, hanem valamennyi egyház lelkészeinek oltását kérik.

„Veszélyeztett hivatás a lelkészeké”, és „egy éven keresztül semmilyen privilégiumot nem kért az egyház a papjainak, most azonban úgy gondoltuk”, hogy amennyire méltányos a tanárok oltása, ugyanannyira indokolt a lelkészek védettségének biztosítása is, hogy végezhessék a szolgálatot, amelyre olyan nagy szüksége van a társadalomnak

-hangsúlyozta a püspök.

Meglátása szerint komoly feladat vár az egyházakra a társadalom lelki egészségének helyreállításában. A több mint egy éve tartó koronavírus-járvány érthető módon kiábrándulttá, depresszióssá tette a társadalmat, és az ebből való felépülésben az egyházak sokat tudnak segíteni.