Címlap Egészség Közeleg a kor...

Közeleg a koronavírus hatodik hulláma

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Néhány hónapon belül Magyarországot is elérheti a koronavírus-járvány újabb hulláma, ám Kacskovics Imre immunológus nem számít sok súlyos betegre.

Németországban a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt a negyedik oltás beadását szorgalmazzák, de emelkedik a fertőzöttek száma Angliában és Szerbiában is.

Azt remélték, hogy a nyári hónapok nyugodtak lesznek – mondta az M1 műsorában Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Karának dékánja. Az immunológus szerint Magyarországon békés időszak van, egy-két hónapig élvezhetjük a nyarat, kipihenhetjük magunkat, és készülhetünk a következő hullámra. A szakértő ugyanakkor a védőoltások elterjedésének és a korábbi hullámoknak köszönhetően nem vár nagyon erőszakos, magas hullámot és súlyos általános fertőzöttséget Magyarországon.

Jön a hatodik hullám, de még nem tudni, hogy mikor

Azt ugyanakkor nehéz megjósolni, hogy Magyarországon mikor érkezhet újabb koronavírus-hullám – mondta az immunológus, hozzátéve, hogy külföldi turisták és a külföldre utazó magyarok is behozhatják a vírust. Kacskovics Imre szerint a vírust már nem lehet ilyen szinten izolálni és kordában tartani, ezért ismét nagyon fontos a személyi védekezés.

Azt javasolta, főleg az időseknek, ha zsúfolt helyre mennek, akkor vegyék fel a maszkot, mert az biztonságot ad, és akik fogékonyabbak a vírusra, például immunhiányosak, idősebbek, vegyék fel az ismétlő oltást.

Kacskovics Imre szerint a fertőződést nem tudja megakadályozni a kialakult immunvédelem. Szerinte ugyanakkor lassan hozzá fogunk szokni, hogy ez egy felső légúti, remélhetőleg ott meg is álló betegség, köhögéssel, tüsszögéssel, néhány napos kellemetlenséggel.

A védőoltásoknak abban van szerepük, hogy fertőzöttség esetén a súlyos állapotot megelőzzék – emelte ki az immunológus.

Beszélt arról is, hogy újabb és újabb neveket kell megtanulni, már az omikron ötödik variánsa támad, de már van BA.6 is. Bármennyire szeretnénk hogy ne így legyen, a vírus „teszi a dolgát”, vagyis mutálódik és valami újdonságot dolgoz ki folyamatosan annak érdekében, hogy a kialakult immunválaszt amennyire tudja kikerülje és fertőzzön – mondta.

Kacskovics Imre beszélt arról is, hogy 60 év felett, az alapbetegségük miatt veszélyeztetett csoportba tartozó embereknek ajánlott a negyedik oltás felvétele.

Az immunológus megjegyezte, már a 6 hónapnál idősebb gyermekek is kaphatnak mRNS alapú vakcinát.