Címlap Egészség Merkely: Csak...

Merkely: Csak ötmillió beoltott felett leszünk biztonságban!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Úgy tudom, hogy a nyitás elsősorban ott képzelhető el, ahol a védettség már kialakult. Tehát azok a személyek lehetnek majd szabadon, illetve ülhetnek ki egy viszonylag lazán kialakított kávézó teraszára, akiket már beoltottak, vagy akik már átestek a fertőzésen − mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az RTL Klub híradójának. és szemlézte az Index.

A szakember biztos benne, hogy

akik nem kapták meg az oltást, még akkor sem mozoghatnak szabadon, ha a lakosság nagy része már védett lesz a vírussal szemben.

Szerinte jó cél a két és fél millió vakcina mielőbbi beadása, de teljes biztonságban akkor lenne mindenki, ha ötmillió embert sikerülne beoltani.

Közben Duda Ernő biológus azt mondta a 168 órának, szerinte a két és fél millió beoltott még mindig nem lesz elég az új megbetegedések visszaszorításához a brit variáns erős fertőzőképessége miatt. A Szegedi Tudományegyetem professzora szerint 

LEGALÁBB HÁROM ÉS FÉL MILLIÓ BEADOTT OLTÁS KELLENE HOZZÁ, HOGY A FERTŐZÉSEK SZÁMA A FELÉRE CSÖKKENHESSEN.

A virológus szerint a halálozási szám ugyan csökkenni fog, de a kórházba kerülők száma nem biztos – szemlézi az Index.

Szombatra ismét több mint tízezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, meghalt 253 beteg, és több mint 1500 ember szorul lélegeztetőgépre. A mai napig 1,8 millió ember kapta meg az oltást. A kormány azt ígéri, hogy akkor fog enyhíteni, ha minden regisztrált 65 év feletti idős megkapja a koronavírus elleni védőoltást.