Címlap Egészség Nocsak: lehet...

Nocsak: lehet kapcsolat a vérrögök és az AstraZeneca-vakcina között!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pár hete egy előzetes vizsgálat nyomán jelentette be, hogy továbbra is biztonságosnak ítéli az AstraZeneca vakcináját, múlt szerdán pedig azt közölte, hogy továbbra sem találtak kockázati tényezőt az oltóanyagnál.

A szervezet szerdán újabb sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette a brit–svéd oltóanyaggal kapcsolatos vizsgálatának újabb eredményeit – írja a Telex.

Az ügynökség közlése szerint nagyon ritka mellékhatásként előfordulhat vérrögképződés és alacsony vérlemezkeszám az AstraZeneca oltásánál, így ezt fel kell tüntetni a mellékhatások között – olvasható az ügynökség közleményében.

De továbbra több az előnye, mint a hátránya

Az EMA szerint ugyan az eddigi esetek döntően 60 év alatti nőknél jelentkeztek, az ügynökség a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem talált külön kockázati tényezőket. A szervezet kiemelte, hogy ha egy beoltott a vérrögökre, illetve alacsony vérlemezkeszámra utaló tüneteket észlel magán, akkor azonnal forduljon orvoshoz, és hozzátette azt is, hogy

a vakcinának továbbra is több az előnye, mint a hátránya.