Címlap Balhé Tragikus műhi...

Tragikus műhiba: sóoldat helyett fertőtlenítőt kapott műtét előtt egy nő

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Válságos állapotban kezelnek egy asszonyt Pécsett, mert a Szigetvári Kórházban a műtét előtt összecseréltek két üveget, ezért sóoldat helyett fertőtlenítőt kapott - számolt be az esetről az ATV.

A híradó tudomása szerint a 42 éves csurgói asszonyon egy „rutinszerű” nőgyógyászati műtétet kellet végrehajtani, ám

a beavatkozás során a feltárt szakaszt nem sóoldattal, hanem erős fertőtlenítőszerrel mosták át, mert előzőleg összecserélhettek két üveget.

Az orvosi műhiba súlyos következményekkel járhat, és akár halállal is végződhet, a fertőtlenítőszer összetevői és annak bomlási anyagai ugyanis az emberi szervezetre nézve súlyos fenyegetést jelentenek.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen foglakozás körében elkövettet gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást az ügyben, amiért akár 3 év szabadságvesztés is járhat az elkövetőnek.

Az ATV úgy tudja: a műtős személyzet egyik tagja a történtek után összeomlott. Őt kórházban kezelik az eset óta.

Dr. Káplár Mátyás pécsi tanácsadó szakpszichológus is nyilatkozott a híradónak, melyben kifejti, hogy mivel az egészségügyi dolgozók egy-egy hibáján akár emberéletek is múlhatnak, az ilyen esetek súlyos depressziós, traumatizált állapotot válthatnak ki az érintettekből. Emiatt akár kórházi kezelésre is szorulhatnak, a későbbiekben pedig akár posztraumás stressz is kialakulhat náluk.

Az asszonyt jelenleg Pécsett kezelik az intenzív osztályon, állapota válságos.

A kórházban hírzárlatot rendeltek el.