Címlap Egyetem Az elmúlt 3 é...

Az elmúlt 3 évben közel 300 millió forintot fordíthatott a PTE továbbképzésekre

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint száz egészségügyi dolgozó és szakorvos vehetett részt továbbképzéseken az elmúlt három évben egy közel háromszázmillió forintos európai uniós program keretében a Pécsi Tudományegyetemen - írják az egyetemi honlapon.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program támogatásának köszönhetően az egyetem fenntartásában működő Klinikai Központ (KK) dolgozói állománya minőségében és mennyiségében is javult, továbbá csökkent a hiányszakmák aránya.

A pályázat 281 millió forintos támogatást biztosított, ennek köszönhetően 96 egészségügyi szakdolgozó és 25 szakorvos továbbképzése valósult meg a PTE-n.

Az egyetem a hiányszakmának minősülő munkakörök arányának csökkentése és az egészségügyi képesítéssel rendelkezők megoszlásának növelése céljából nyújtotta be pályázatát. A magasabb képzettséget szerző szakdolgozók ösztöndíjat is kaptak, valamint a megfelelő felkészülés érdekében munkaidő-kedvezményben is részesültek a képzés ideje alatt. 

A projekt során az egészségügyi és orvostanhallgatóknak lehetőségük nyílt megismerni a betegellátás gyakorlati oldalát is, ők úgynevezett szimulációs oktatásokon vehettek részt.

A korábbi időszak pályázati forrásainak köszönhetően a PTE egészségügyi szimulációs laboratóriuma korszerűsödött, így a legmodernebb orvostechnológiai eszközökön tanulhatnak a leendő egészségügyi szakemberek a baranyai megyeszékhelyen.

Kiemelt képünk forrása: univpecs.com.