Címlap Egyetem Együttműködés...
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Együttműködési szerződést írt alá a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Sporttudományi és Testnevelési Intézete, a Pécsi Vasutas Sportkör, valamint a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. , amely a hallgatók sportszakmai gyakorlatát teszi majd hosszútávon lehetővé a két szervezetnél – adta hírül az UnivPécs.

A Pécsi Tudományegyetem, amelyet idén is az Év Legsportosabb Egyetemének választottak, nem csak a duális életpályamodellt támogatja elkötelezetten, amely az élsportolóknak segít abban, hogy ne kelljen választaniuk a sport és a tanulás között, hanem a sporttudomány képzési területek magas színvonalú elméleti és gyakorlati oktatását is.

A most aláírt együttműködési szerződés értelmében a PSN Zrt., valamint a PVSK közreműködik a sporttudomány képzési területhez tartozó edző BSc és sportszervező BSc képzésben résztvevő hallgatók 200 órás sportszakmai gyakorlatának megvalósításában, amelynek célja, hogy a hallgatók elméleti ismereteiket gyakorlati tapasztalatokkal egészítsék ki.

A megállapodás azonban nem csak a hallgatóknak és az oktatóknak jelent majd szakmai fejlődést, hanem a PSN Zrt. és a PVSK munkatársainak, edzőinek, sportolóinak is. A Természettudományi Kar a szerződés értelmében részt vállal a sportolók teljesítményének igény szerinti diagnosztizálásában, emellett rendszeresen tájékoztatja a PSN Zrt. és a PVSK sportolóit az egyes képzési lehetőségekről.

Az ünnepélyes aláíráson a PTE TTK dékánja, dr. Trócsányi András felhívta a figyelmet arra, hogy bár a kar a természettudományi nevet viseli, és a hallgatói állomány java része valóban természettudományokat tanul, nagyon magas az informatikai és a sporttudományi területeken tanuló hallgatók száma is. Ugyanakkor hangsúlyozta, fontos, hogy a kar olyan képzéseket folytasson, amelyek gyakorlati támasszal is rendelkeznek.

„Pár évvel ezelőtt az egyetemnek két funkciója volt, az oktatás és a kutatás. Ma már van egy harmadik funkciója is, ez a területfejlesztés. Ha szépen szeretném megfogalmazni, akkor ez a harmadik missziónk, hogy az egyetemnek ki kell mennie a városba, és a várost is szolgálnia kell. Jó dolog azt látni, hogy a városi emberek itt vannak, hogy följárnak ide futni, járnak úszni, járnak sportolni” – húzta alá a TTK dékánja.