Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Új székeket szerzett be a PTE Általános Orvostudományi Kara, egészen pontosan ezer darabot 44 millió forintért.

A régi fotelek több évtizeddel ezelőtt, csaknem 50 éve kerültek a karra, rendezvényeken, diplomaosztókon használták őket, ám mostanra időszerűvé vált a csere.

Az új székek beszerzéséről szóló szerződést januárban kötötték meg, márciusban pedig megérkezett az 1000 darab új szék, amelyek modernebbek, kényelmesebbek elődeiknél. A tárulásuk is egyszerűbb, mert egymásba illeszthetőek.

Ezeket a székeket is rendezvényeken fogják használni, így egyelőre az alagsori raktárban várják hogy eljöjjön az idejük.

A beszerzés teljes értéke 44 millió forint volt. A régi székek közül azokat, amelyek még használhatóak, a kar folyosóira helyezik majd ki, a hallgatók kényelme érdekében.

Kiemelt képünk forrása: aok.pte.hu.