Heteken belül átalakulhat a PTE: kiszáll az állam, jön az alapítványi modell!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már tavasszal új fenntartói modellre állhat át a PTE, az állam kiszáll a működésből. Nagyon úgy néz ki, az egyetem vezetői a váltás mellé álltak.

A PTE dékánjai mindannyian támogatják, hogy mielőbb kezdjék meg a tárgyalásokat a modellváltásról. Egyetemi forrásaink szerint gyakorlatilag az egyetem vezetése egyhangúan támogatná az alapítványi működést.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) belső anyaga szerint februárban lezárulhat az egyeztetési folyamat – egyetemen belül és kívül, úgy tudjuk, hogy legkésőbb májusban alapítványi fenntartásba kerül majd a PTE. AZ ITM biztosított mindenkit, hogy csak akkor száll ki az állam a működtetésből, ha azt az egyetem maga akarja. Nagyon úgy néz ki, az egyetem vezetői a váltás mellé álltak.

Továbbra is biztosnak tűnik, hogy Bódis József részt fog venni az irányításban, a kuratórium vezetőjének jelentkezett be korábban. Az új működési modellben a kancellár pozíciója kérdéses, alapítványi fenntartás esetén ugyanis nem kötelező az intézményben ez a feladat. Dönthet azonban úgy a kuratórium, hogy “megtartják” a kencellárt, de ez megegyezés kérdése.

Hirdetés
Előző sztori

Közel 40 éve támasztjuk ugyanazt a pultot a belvárosi csehóban, a Csalogány Presszóban

Következő sztori

Legyen kis kilátó a tv-torony mellett? Szavazzon és Pécs megcsinálja!

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Live Pécs rádió
Rádió 1