Címlap Egyetem Nem lesz mode...

Nem lesz modellváltás a PTE-n, csak ha kéri az egyetem!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Maguk az orvosképző egyetemek dönthetnek lehetséges modellváltásukról - olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden egyeztetett a négy orvos- és egészségtudományi egyetem vezetőivel a modellváltás lehetőségéről.

„Az eddig nyolc intézményben bevezetett, valamint az Országgyűlés döntése alapján további két intézményben bevezetendő struktúraváltás előnye, hogy a rugalmasabb működési kereteknek köszönhetően a magyar fiatalok korszerű képzésben részesülhetnek, a munkaerőpiacon is értékesebb tudást sajátíthatnak el”

– hangsúlyozták.

A kormány célja, hogy a jelenleginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezettel növelje a hazai felsőoktatás versenyképességét. A felsőoktatásért felelős miniszter ennek érdekében

munkamegbeszélésen ismertette egy esetleges közfeladatot ellátó közérdekű alapítványi átadás lehetséges forgatókönyveit a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vezetőivel.

A kormány a gazdaságfejlesztés és az innováció központi szereplőiként kezeli az egyetemeket. Az ágazatot irányító minisztérium az idén kezdődő uniós pénzügyi ciklushoz igazodva egyezteti a felsőoktatási intézményekkel stratégiai és fejlesztési terveiket, intézményi kezdeményezés esetén kitérve a modellváltás lehetőségére is – tették hozzá.

A közlemény szerint Palkovics László hangsúlyozta, hogy

az új fenntartói rendszer csak akkor lép életbe, ha az orvos- és egészségtudományi egyetemek ezt kifejezetten kérik. A rektorok biztosították a minisztert arról, hogy néhány héten belül tájékoztatják a szaktárcát a szenátusi döntésekről

– írták.

„Az orvos- és egészségtudományi felsőoktatási intézmények az egészségügy szakmai utánpótlásán túl a fekvőbeteg szakellátás negyedéért felelnek, és kiveszik a részüket a nemzetközi szinten kiemelkedő hazai szakirányú kutatásból is” – emelte ki az ITM, hozzátéve: a magyar egyetemek nemzetközi versenyképességének, oktatási színvonalának növelésével, minőségi képzési infrastruktúrájának felépítésével Magyarország regionális tudásközponttá válhat.