Címlap Egyetem Kiderült, hog...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bemutatta elképzeléseit a két rektorjelölt, dr. Herke Csongor és dr. Miseta Attila, a regnáló egyetemvezető. Programjukat nyílt fórumon vitatták meg.

A nyílt fórumon először Herke Csongor, a jogi kar tanszékvezető egyetemi tanára vázolta programját. Kiemelte a rektori vezetés és a hallgatók közvetlen kapcsolatának fontosságát, amelyre az egyébként jól működő képviseleti rendszeren túl alternatív kapcsolattartási formákat javasol. Egy, a tanulmányok során minden szükséges információt közvetítő egyetemi applikáció létrehozásának szükségességét is felvillantotta.

Szerinte nagyon fontos a karokon átívelő együttműködések támogatása – a rektori vezetés segítségével. A tanulástámogatás kapcsán elsősorban a fiatal oktatók anyagi megbecsültségének fokozását hangsúlyozta.

Néhány mondatban kitért a 21. századi kihívásokra, amelyre az egyetemnek reagálnia kell: a láthatóság növelésére, a kutatás kommunikációjának erősítésére, a családbarát egyetemre, a zöld egyetem programra. Fontosnak tartja a nemek kiegyensúlyozott arányának megteremtését az Egyetem vezetésén belül, megjegyezve, hogy az oktatók között javult a nők aránya, de ha lehet, támogatni kell a nők részvételét a vezetői pozíciókban is.

Miseta Attila, a PTE jelenlegi rektora pályázatában összefoglalta az elmúlt évek sikereit, a PTE karain végrehajtott számos fejlesztést, majd hangsúlyozta, hogy további források vannak kilátásban.

Két nagy krízishelyzettel is szembe kellett néznünk: a koronavírus-járvánnyal és az ukrán válsággal. Utóbbi kapcsán Egyetemünk megnyitotta a menekülő hallgatók előtt kapuit – már csaknem 300-an érdeklődtek a lehetőség iránt, bízom benne, hogy ezt fogjuk tudni kezelni

– fogalmazott, majd rektori tevékenységére utalva hozzátette: reméli, hogy rugalmassága és stressztűrőképessége is javult az elmúlt időszakban.

Szerinte a klinikum finanszírozásának reformja nagy kihívás elé állítja majd az egyetemet, de szükséges lesz megpróbálni. Markáns pont még pályázatában a lemorzsolódás csökkentése, a szakmai és adminisztratív döntéshozatal áramvonalasítása, valamint a szakmai munkát támogató környezet fejlesztése, amelybe a családbarát programok, az esélyegyenlőséget elősegítő intézkedések és a zöld egyetem program is beletartozik. Hatékonyabb adminisztrációt, és eredményes munkavégzést várna el az egyetem minden területén.

Kiemelte az intézményhez lojális munkaerőbázis növekedésének elősegítését, és az érdekvédelmi szervezetekkel való jó kapcsolat fontosságát.

A kiforrott kari stratégiák bátorítása, a karok döntési kompetenciájának növelése is célja. Markáns eleme a pályázatának az alapítványi működés előnyeinek kihasználása, ami a finanszírozást egyre inkább teljesítményalapúvá teszi. Emiatt is fontos a teljesítményértékelési rendszer, amit a kari specifikumokra tekintettel kell folytatni kimunkálni.

Mint mondta, győzelme esetén jelenlegi helyetteseivel – Betlehem Józseffel, Fedeles Tamással, Felinger Attilával – folytatná a munkát, csak a gazdálkodás és az innováció területén gondolkodna bővítésen.

(Fotó: Csortos Szabolcs)