Címlap Egyetem Még jobb lesz...

Még jobb lesz a tehetséges pécsi fiataloknak

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szorosabbra fűzi kapcsolatát a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE). A két intézmény ezzel is segíti a városban és a régióban élő fiatalokat tehetségük kibontakoztatásában. Az együttműködési megállapodást az MCC részéről Constantinovits Milán szakmai főigazgató-helyettes, a PTE képviseletében pedig Miseta Attila rektor írták alá.

Az MCC a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézményeként a legtehetségesebb magyar fiatalok számára 10 éves kortól a diploma megszerzéséig, sőt még azt követően is kínál speciális, ingyenes képzési lehetőségeket. A Mathias Corvinus Collegium hazánkban 14, míg Kárpát-medence-szerte összesen 23 helyen van jelen: tavaly szeptembertől már Pécsett is elérhetőek a képzések a tehetséggondozó regionális központjában. A pécsi MCC a Fiatal Tehetség Program, a Középiskolás Program és az Egyetemi Program mellett kulturális programokat is kínál a város és a régió polgárainak.

A baranyai megyeszékhelyen működő Pécsi Tudományegyetem pedig Magyarország vezető felsőoktatási intézménye, jelentős tudományos háttérrel és oktatási-képzési infrastruktúrával. Az intézmény 10 karon zajló képzési struktúrája lehetővé teszi a legmodernebb kutatási és technológiai eredmények feltérképezését és közvetítését. Az Egyetem értékes és jól prosperáló kapcsolati hálóval rendelkezik, a régióban működő, illetve a Pécsre települő multinacionális vállalatokkal szoros kapcsolatot ápol.

A két intézmény együttműködése kiterjed egyebek között az oktatási tevékenységek összehangolására, kölcsönösen előnyös alapokon nyugvó felvételi kampányok megvalósítására, valamint közös szakmai rendezvények szervezésére is. Az MCC és a Pécsi Tudományegyetem együttes célja például a közös kapcsolati háló kiépítése és hasznosítása, a hátrányos munkaerőpiaci helyzetű csoportok, valamint a határon túlról érkező magyar diákok támogatása is, de emellett együttműködést terveznek kutatási- és tananyagfejlesztési tevékenységekben is.

Az MCC a következő években Kárpát-medence-szerte 35 magyarlakta településen teszi elérhetővé képzéseit, amely helyszínek közül kiemelt szerepet szánunk pécsi központunknak, ahol a teljes képzési kínálatunk elérhető a fiatal tehetségek számára. Pécs és a régió versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú lehet az MCC és a PTE közötti hatékony együttműködése, amely egymás munkáját kiegészítve biztosít versenyképes tudást a magyar fiataloknak

– fogalmazott a megállapodás aláírása kapcsán Constantinovits Milán, az MCC szakmai főigazgató-helyettese.

A Pécsi Tudományegyetemen a tehetséggondozás hagyományosan fontos területnek számít, amelyet kari és összegyetemi szinten egyaránt támogatunk. A tehetségek felkarolása, motiválása nem csak az egyetem számára fontos, hiszen a korszerű, folyamatosan megújuló ismeretanyaggal és innovatív szemlélettel felvértezett hallgatóink a város, a régió, sőt az ország számára is versenyképes szaktudást biztosítanak. A PTE és az MCC között ma megkötött keretmegállapodás egyrészt szervesen illeszkedik a PTE tehetséggondozási stratégiájához, amely a jelenlegi és a jövőbeli hallgatóink számára is új perspektívákat kínál

– hangsúlyozta Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora.