Címlap Egyetem Mintakert les...
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén nyáron is érdemes ellátogatni Pécs legszebb szőlőskertjébe, a Pécsi Egyetemi Borbirtok számos programmal várja az érdeklődőket.

Az új, 280 fős befogadóképességre bővíthető rendezvénysátor és a 70 fős rendezvényterem által a borbirtok nagyobb volumenű események befogadására is alkalmas.

Programok a szőlőhegyen

Június 22-én és július 13-án a korábbi évekhez hasonlóan folytatódik a Zenés nyáresték a borbirtokon sorozat. Stubendek Katalin és Götz Attila, a Pécsi Nemzeti Színház színművészei várják a színház- és borbarát közönséget. A Borban az igazság! című zenés összeállításukban népszerű operettslágerek és musicalrészletek csendülnek fel.

Augusztus 10-11-én Borkóstoló és csillagmozi – az év leghíresebb meteorraja, a Perseidák „előadásában” lehet gyönyörködni a pécsi közvilágítástól távolabb eső borbirtokon egy pohár finom borral a szabad ég alatt. Az esti borkóstolón lehetőség nyílik a borválasztásra, az égi színjátékban pedig akár a szőlősorok mellett, akár az emlékkereszt lábánál lehet gyönyörködni.

Mintakert lesz

Csemegeszőlő mintakertet létesítenek, a projekt szorosan illeszkedik a PTE Zöld Egyetem koncepciójába, mivel környezetkímélő termesztés-technológia megvalósítását teszi lehetővé: javítja az egyetem karbonsemlegességi mutatóját a zöld felület jelentős szén-dioxid-megkötésének köszönhetően a teljes vegetációs periódusban, évente megújuló formában.

A mintakertben 1200 tőkét telepítenek, amely perspektivikus, új csemegeszőlő fajtákból áll. A mintakert részben fajta nemesítési kísérlet, új technológiák bemutatását teszi lehetővé, továbbá az oktatásban a gyakorlati képzést fogja szolgálni. A mintakertet augusztus 25-én avatják fel.

Augusztus 26-án a II. Országos Csemegeszőlő Kiállítás és Verseny csábítja a hegyoldalba a szőlőkedvelőket. A résztvevők többszáz különleges csemegeszőlőt ismerhetnek és kóstolhatnak meg, valamint megválasztják a legszebb és a legnagyobb fürtöt, a legnagyobb szemű, és természetesen a legfinomabb szőlőt szakmai zsűri véleménye és a közönség szavazatai alapján.