Címlap Egyetem Sikerült elte...

Sikerült eltekerni a Holdig, sőt!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két hónap alatt teljesült a PTE MOON BIKE 2020 projektje: a nemzetközi virtuális mezőny túl is szárnyalta az eredetileg kitűzött célt!

A Pécsi Tudományegyetem júniusban indított kerékpáros kihívása a közös mozgásra, egészséges életmódra buzdító virtuális közösséget formáló projekt volt. Azzal a céllal hívták életre, hogy a résztvevők közösen megtegyék a Föld – Hold távolságot.

A programban részt vevők bőven túlteljesítették a célt, hiszen szeptember 13-ig, 80 nap alatt összesen 937 ezer 731 km-t tettek meg. Ez azt jelenti, hogy az eredeti kihívást duplán teljesítették, sőt, örömükben még négyszer a Földet is körbetekerték.

Az egyetem tervez még hasonló bringás kihívásokat.