Címlap Egyetem Új dékán állt...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. habil. Mohay Ágoston Csanád egyetemi docens vette át a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának (PTE ÁJK) vezetését Dr. Fábián Adrián professzortól július 1-jétől négyéves időtartamra. Fábián Adrián második dékáni ciklusa lejárt, így a vonatkozó jogszabályok szerint át kellett adnia a stafétabotot a jogi kari tanács által megválasztott utódjának. Mohay Ágoston az elmúlt két dékáni ciklusban – 7 éven keresztül – általános és nemzetköziesítésért felelős dékánhelyettesként aktívan részt vett a kar vezetésében, és meghatározó szerepet vállalt az intézmény nemzetközi fejlődésében.

Az új dékán kiemelkedő kutatói és szervezői munkáját jelzi, hogy jelenleg is tanszékvezetője a Nemzetközi és Európajogi Tanszéknek, illetve vezetője a 2021-ben alapított Emberkereskedelem Elleni Küzdelem Kutatócsoportnak. Korábban évekig irányította a karon működő Európa Központot, valamint jogi főreferensként is dolgozott az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában. Számos hazai és nemzetközi szakfolyóirat szerkesztőjeként, illetve szerkesztőbizottsági tagjaként is aktívan hozzájárul a tudományos közélethez. A tehetséggondozás iránti elkötelezettségét az Óriás Nándor Szakkollégium elnökeként 2013 óta végzett munkája is tükrözi. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács idén Mestertanár Aranyérem kitüntetésben részesítette.

Vezetői ars poeticája szerint a kar minden lényeges adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a fejlődés új szintjére lépjen, függetlenül a külső körülmények változásaitól. Úgy véli, hogy a tudatos, kitartó, igazságos és megfontolt vezetés – amelynek értékeit Vergilius Aeneise is példázza – biztosíthatja a közösség egésze érdekeinek összehangolt érvényesülését. Az új dékáni ciklus célja ezért nem csupán a korábban elért eredmények megőrzése, hanem azok továbbfejlesztése, a közösség aktív bevonásával. Az új vezetés nyitott a kollégák javaslataira, számít együttműködésükre, és a támogatás kölcsönösségére építve kívánja megerősíteni a kar hazai és nemzetközi pozícióját.