Címlap Gazdaság 338 vállalat ...

338 vállalat beruházna Magyarországon, ezzel 62 ezer munkahelyet megvédve

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már 338 vállalat jelezte a kormánynak, hogy beruházást hajtana végre a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásának visszaszorítása érdekében, összesen 162 milliárd forintnyi értékben – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Szijjártó Péter azt mondta, így összesen 62 ezer munkahelyet lehetne megvédeni. Tárcája három hete indított közös programot a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel. Azoknak a vállalatoknak a beruházásait támogatják, amelyek vállalják munkahelyek megtartását.

A miniszter közölte, hogy az eredetileg tervezett 50 milliárd forintos keret megduplázásáról tárgyal a kormány. Ennek oka, hogy 50 százalékos támogatást adnának a cégeknek, így viszont már most mintegy 80 milliárdos állami szerepvállalásra lenne szükség, várhatóan azonban még tovább nő majd a programra jelentkező vállalatok száma. Világossá vált, hogy a világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is, és bár az első számú feladat az emberi élet védelme, a negatív gazdasági hatások kezelése is az államok felelőssége – mondta Szijjártó Péter.

Úgy vélekedett: az a tény, hogy ennyi cég jelentkezett a programra, azt mutatja, hogy sikeres a magyar gazdasági szféra és a kormány együttműködése. A miniszter kijelentette, hogy létezik egy nagy gazdaságfilozófiai vita, amelyben az ellenzék mindig a segélyek növelését követeli. Ez eladósodáshoz vezetne, „spekulánsoknak” szolgáltatná ki az országot – hangoztatta. Ezzel szemben a kormány 2010 óta azt az elvet követi, hogy nem segéllyel, hanem munkával kell segíteni az embereknek. Munkahelyek beruházásokkal jönnek létre, ezért indították el a mostani programot is – tette hozzá Szijjártó Péter.

A tárcavezető úgy vélekedett, hogy a járvány után minden meg fog változni a világgazdaságban. Teljesen új verseny indul, új szereplőkkel, a gazdaságok sikeressége pedig attól függ majd, hogy milyen „rajtpozíciót” tudtak felvenni.