Címlap Gazdaság 3,7 milliárdb...

3,7 milliárdba fájt eddig a járvány Pécsnek, de még majdnem kétszer ennyibe kerülhet

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rendkívüli körülmények között folynak Pécsen az idei költségvetés előkészületei. Az önkormányzat szerint tavaly 3,7 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos többletkiadások, ez az összeg a 2021-es évben további 5,77 milliárd forint lehet. A városháza tájékoztatása szerint Pécs a tavalyi évi veszteségekre nem kért kompenzációt, idén viszont számít rá, ezért 5,77 milliárd forintnyi kompenzációval terveznek az idei büdzsében.

Az önkormányzat szerint ugyanakkor csak a biztos bevételeket lehet szerepeltetni a költségvetésében, azaz csak azokat költheti el. Ezért a március 12-én a városi közgyűlés tagjai elé kerülő költségvetési rendelet tartalmazza azt az intézkedési tervet is, amely azzal számol, hogy nem kap kormányzati kompenzációt a város.

Az idei költségvetési tervezetben a város több, a működés hatékonyságát növelő lépést tervez, ezek egy része a költségek csökkentését, más lépések helyi cégek bevonását célozza különböző feladatok ellátásába.

Üzemeltetés, fejlesztés, törlesztés

Az idei költségvetésnek három fő célja van – mondta Ruzsa Csaba. – Fenntartani a város üzemeltetést, útjára indítani a tervezett fejlesztéseket és törleszteni a múltból ránk maradt hitelterheket.

Az alpolgármester szerint ha a közel 5,8 milliárd forintos veszteség kormányzati kompenzációja nem, vagy nem megfelelő mértékben történik meg, az nem a fejlesztések elmaradásával, hanem bér-, rezsi- és működési problémákkal jár az önkormányzat cégeinél és intézményeinél. A gyakorlatban olyan alapvető feladatok ellátására nem lesz pénz, mint a fűnyírás, a közvilágítás üzemeltetése, a buszközlekedés vagy az intézményrendszer fenntartására.

Ruzsa Csaba emlékeztetett arra is: Pécs a 2020-ban jelentkező 3,7 milliárd forintos veszteségéért nem kért kormányzati kompenzációt. – Ezt a pénzt betette Pécs a közösbe, de két év alatt 9 milliárd forintot meghaladó összeget már egészen egyszerűen nem képes – mondta.

– Az önkormányzat nyitott arra, hogy a kormányzati igényeknek megfelelő megállapodás szülessen. Számunkra az a fontos, hogy a városüzemeltetési feladatokat el tudjuk látni, hogy a közösségi közlekedést és az intézmények működését fenn tudjuk tartani. Töretlenül bízunk abban is, hogy a járvány éppen kialakuló harmadik hulláma nem generál további, előre nem látható bevételkieséseket.

Kormányzati kompenzáció vagy sem

Az alábbiakban azt a forgatókönyvet részletezik, amelyet Pécs 2021-es költségvetési rendelete tartalmaz, és azzal a legpesszimistább, egyben a legkevésbé valószínű lehetőséggel számol, hogy egyetlen forint kompenzáció sem érkezik a kormánytól.

Ha nulla forint kompenzációt kap Pécs önkormányzata, akkor

  • 27 millió forinttal csökkenti Pécs a járvány elleni védekezés dologi költségeit, azaz kevesebb jut fertőtlenítőszerre, védőeszközökre.
  • Jelentősen kevesebb jut útjavításokra, zebrák biztonságosabbá tételére, elmarad a szúnyoggyérítés, az őszi lombgyűjtés, zárva maradnak a nyilvános illemhelyek. Lényegesen kevesebb marad a zöldterületek gondozására, elmarad a közterületek takarítása.
  • A helyi közösségi közlekedésre szánt támogatás 765 millió forinttal csökken, járatok szűnnek meg, a megmaradtak ritkábban járnak.
  • Karácsonyi díszkivilágítás nem lesz, a közvilágítás csak éjjel 11 óráig, majd hajnali 4 órától üzemel.
  • 200 millió forinttal kevesebb jut a szociális ellátást végző kistérségi társulásnak.
  • A polgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények 30%-kal csökkentik dologi kiadásaikat és ugyanennyivel dolgozói létszámukat. Amennyiben a kormány kompenzálja a várost ért veszteségeket, de nem teljes mértékben, akkor a létszám és a dologi kiadások csökkentése arányosan kisebb lesz.

Pécs a 2021-es költségvetést illetően három fő célt határozott meg, ez a városüzemeltetés fenntartása, a jövőbeni fejlesztések előkészítése és a városvezetésre hagyott hitelek törlesztése. Természetesen kiemelt szempont a munkahelyek megtartása is, nem véletlen, hogy Pécs önkormányzata a járványra hivatkozva mostanáig nem eszközölt leépítéseket.