Címlap Gazdaság A városlakókr...

A városlakókra bízná Péterffy Attila a Misina-tető megálmodását

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közel 380 millió forintot nyert az előző városvezetés a Misina-tető fejlesztésére még 2016-ban. A projekt keretében azonban csak a tervek negyede valósult meg, a hivatalos indoklás szerint "a felmerült statikai problémák miatt a kivitelezési munkák leállításra kerültek". Most azonban új fejezet kezdődhet Pécs életében, Péterffy Attila, Pécs polgármestere ugyanis bejelentette kedden, hogy ötletbörzét indít. A pályázatnak köszönhetően így a maradék keretből olyan létesítmény valósulhat meg a területen, amit üdvözölnek a pécsiek.

A 2016-ban elnyert pályázat első ütemében megvalósult a tv-torony kivilágítása, kialakítottak egy 40 férőhelyes parkolót, buszfordulót és elektromos töltőállomásokat. A második ütem azonban elmaradt. A tervek szerint teljesen megújult volna a torony környezete, új felnőtt- és gyermekjátszóteret alakítottak volna ki, padokat helyeznek volna ki, és rendbe tették volna a Misina környezetét is. Az éttermi rész is új funkciót kapott volna, itt információs pont, kiállítótér, mosdók, pelenkázó, kávézó létesült volna.

A tervek legmegosztóbb része azonban az épület tetejére megálmodott jégpálya, nyáron minigolfpálya volt, amelyről gyorsan ki is derült, hogy az épület teherbíró képessége miatt nem megvalósítható.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere kedden úgy fogalmazott, hogy tavaly október óta túlnyomó többségben jó állapotú projekteket örökölt a pécsi önkormányzat az előző városvezetésről. „Sajnos a Misina-tető fejlesztése nem ilyen projekt” – tette hozzá.

– A 2016-ban elnyert, közel 380 millió forintból csupán a Tv-torony díszkivilágítása valósult meg, minden más balul ütött ki. Nem sikerült a műjégpálya koncepciót megvalósítani, hiszen amikor az előző városvezetés átadta a kivitelező cégnek a munkaterületet, hamar kiderült, hogy az épület nem alkalmas ilyen kaliberű létesítmény befogadására – mondta el a polgármester. Kiemelte, hogy mint ahogy minden megörökölt projekttel, a Misina-tető fejlesztésével kapcsolatban is komolyan mérlegelt az önkormányzat, hogy érdemes-e folytatni.

– Úgy döntöttünk, hogy próbáljuk menteni a menthetőt, méghozzá a pécsiek bevonásával. Arra kérjük a lakókat, hogy a pályázati feltételek és a rendelkezésre álló keret (a maradék keret 184 millió forint) ismeretében gondolják végig, hogy milyen fejlesztés valósulhatna meg a Misina-tetőn – jelentette be Péterffy Attila.

A beérkezett pályázatokat egy nyolcfős szakmai zsűri fogja előszűrni, amelyben helyet kapott többek között Karlovecz Zoltán, Pécs főépítésze, a Biokom Nonprofit Kft. valamint a Mecsekerdő Zrt. is. A beérkezett tervek közül a szakmai zsűri ötöt választ ki, amelyek beküldőit fejenként 100 ezer forinttal honorálja.

A legjobb öt pályaműből pedig hármat fog kiválasztani a város, amelyeket egy alapos kidolgozás után közönségszavazásra bocsát.

Csúcs Zoltán, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a tervezési terület egy 11 négyzetméteres, zömében zöldterület, védett növényekkel és fákkal. A területen fekvő 1500 négyzetméteres, többszintes épület a statikai felmérés alapján „állékony”.

A pályázat benyújtási határideje 2020 szeptember 30., tervünket pedig kizárólag online küldhetjük be a misinaotletborze.hu oldalon keresztül.

Csúcs Zoltán hangsúlyozta, hogy szeptember 30-a után elkezdődik a zsűriztetés, melyre négy hetet szán a városvezetés. Majd az öt legjobb pályamunka közül három koncepciótervet dolgoznak ki a szakemberek, melyre szintén négy hetet szánnak. A tervek szerint pedig november végén már kezdődhet is a szavazás.