Címlap Gazdaság Április 19-ig...

Április 19-ig kötelező a maszkviselés és a távolságtartás

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormány április 19-ig meghosszabbította a hatályban lévő védelmi intézkedések érvényességét - megjelent a legfrissebb Magyar Közlöny.

A rendelkezésekből kiderül, hogy változatlanok maradnak a maszkviselésre vonatkozó szabályok, a települések belterületén, az utcán és a közterületen továbbra is mindenki köteles maszkot hordani, illetve közterületen és nyilvános helyen a 1,5 méteres távolságot tartani.

Szabadidős sporttevékenység – a kijárási tilalmon kívüli időszakban – továbbra is folytatható egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel, azzal a feltétellel, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani, írta a kormany.hu.

A vendéglátóhelyek továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, csak az ott dolgozók tartózkodhatnak ezekben az egységekben. Csak az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig mehetnek be az éttermekbe a vendégek. A szállodák és fitnesztermek továbbra sem fogadhatnak vendégeket.

Ugyanígy április 19-ig meghosszabbodik a Magyarország valamennyi schengeni belső határszakaszára ideiglenesen bevezetett határellenőrzési és határőrizeti feladatok hatálya

– írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A védelmi intézkedések megtartása mellett ugyanakkor április 7-étől rengeteg enyhítést is bevezettek, mert 2,5 millióan már felvették az oltást. A kijárási korlátozás este 10 és reggel 5 óra közé esik csak, az üzletek is tovább tarthatnak nyitva, öttől este fél tízig, és több szolgáltatás is újraindulhatott.