Címlap Gazdaság Bejelentették...

Bejelentették: ennyivel emelkedik a pedagógusok bére januártól

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormány döntése szerint 2024. január 1-jével átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusbér – közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

A tárca tájékoztatása szerint

a pályakezdő gyakornokok fizetése a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényben a 2023. évre rögzített 400 000 forintos illetményhez képest 528 800 forintra emelkedik, és ennél kevesebbet más pedagógusok sem kereshetnek.

A kormány határozatban rendelkezik arról, hogy az emelt bérek februári kifizetéséhez szükséges források biztosítása a központi költségvetés terhére az állami, egyházi és magánintézmények fenntartói részére is megtörténjen – tették hozzá. Ismertetésük szerint a pedagógus minősítés és az intézményi tanfelügyelet eljárásait is újraszabályozzák, amire azért van szükség, mert az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében a pedagógus tanfelügyelet és az intézményvezetői tanfelügyelet megszűnik, az új szabályok értelmében pedig a pedagógus minősítés is önkéntessé válik, az előmenetelhez szükséges gyakorlati idő pedig jelentősen csökken.

A január 1-jétől alkalmazandó új bérsávok szerint a pedagógus havi illetménye pedagógus

  • I. besorolás esetén 538 ezer forintnál,
  • pedagógus II. kategóriában 555 ezer forintnál,
  • mesterpedagógusnál 630 ezer forintnál,
  • kutatótanár esetében pedig 750 ezer forintnál nem lehet kevesebb

– közölték.

A belügyi tárca javaslata a mesterfokozat meglétét további két százalékos, a matematika, digitális kultúra, természettudomány-környezettan, fizika, kémia, biológia, földrajz szakos szakképzettséget pedig az e tantárgyakat tanító pedagógusok vonatkozásában további négy százalékos illetményemeléssel ismerné el – írta közleményében a Belügyminisztérium.