Címlap Gazdaság Brutális gazd...

Brutális gazdasági átalakításokat jelentettek be!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Számos elemből álló csomagot jelentett be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ez csak az első része annak, amiről Orbán Viktor pénteken azt mondta: “A magyar gazdaságtörténet legnagyobb gazdaságélénkítése” lesz. A második rész kedden várható: ma a „fájdalmas” döntések bejelentésén volt a sor.

Bár az ellenzék napok óta a feltétel nélküli alapjövedelemmel „kampányol”, a kormányfő már korábban is úgy reagált, hogy „van az operett, meg van az élet”. Orbán Viktor kijelentette: csak olyan döntéseket támogathat, ami a munkahelyek felé irányítja az emberek erőfeszítését és annyi új munkahely lesz, amennyit a vírus elpusztít.

„Abba az utcába nem akarunk belekanyarodni, ami úgy hangzik, hogy segély alapú gazdaság, külföldi hitelfelvétel, az utca végén IMF és a hitelező bankok spekulánsai egy tekintélyes magyar ember vezetésével. Ide nem fogunk belefordulni” – hangsúlyozta korábban.

Nem meglepő módon tehát a mai bejelentések között nem említették a mindenkinek járó alapjövedelmet. Ehelyett a következőket közölte Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Szerinte

minden olyan pénzügyi forrás rendelkezésre áll (eu-s támogatásoktól függetlenül) a védekezéshez és ahhoz, hogy az egészségügyi rendszer ellássa a feladatait.

A kormány bruttó félmillió forintot biztosít az idei évben valamennyi egészségügyi dolgozó számára – erősítetten meg, majd hozzátette: novemberben 20%-os béremelés is lesz emellett.

Mint mondta, folyamatosan érkeznek a védőfelszerelések, melyekre eddig 380 milliárd forintot költött a kormány.

A kormány létrehoz egy gazdaságvédelmi, és a gazdaság újraindítását szolgáló alapot, és jelentős költségvetési átcsoportosításokat hajt végre közölte. Ennek érdekében

a kormány a pártokat, a multinacionális, kereskedelmi láncokat, bankokat és az önkormányzatokat is közteherviselésre kötelezi.

Mint mondta, a kormány önmagán kezdte a takarékosságot: a tárcáktól összesen 1345 milliárd forintot vonnak el és csoportosítanak át. A párttámogatások 50 százalékát idén a járvány elleni védekezési alapba kell befizetni, ami 1,2 milliárd forintot jelent.

A multinacionális láncokat terhelő kereskedelmi adó mértéke mintegy 36 milliárd forint bevételt jelent. A bankoknak 55 milliárd forintot kell befizetniük.

Az önkormányzatokat arra kérik, hogy a gépjárműadó központi költségvetésbe átirányított részével, 34 milliárd forinttal járuljanak hozzá a védekezéshez.

Az intézkedések 663 milliárd forintot jelentenek, összességében pedig a gazdaság védelmére létrehozott alapban így 1345 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

– közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely hozzátette, Orbán Viktor a hétfői kormányülést követően, ahol döntenek még a további részletekről, vélhetően kedden jelenti be

„a rendszerváltás óta legnagyobb gazdaságélénkítő tervet.”