Címlap Gazdaság Ha szükséges,...
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormány folyamatosan figyeli az infláció alakulását, s ha erre szükség lesz, novemberben, adott esetben még előtte is korrigálja a nyugdíjakat – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Banai Péter Benő.

Az államháztartásért felelős államtitkár szerint a 13. havi nyugdíjat jövőre is folyósítja a kormány, mégpedig teljes és emelt összegben.

A kifizetésre a szokásos időpontban, február elején kerülhet sor. A több mint 2,5 millió jogosult 13. havi nyugdíjára összesen 449 milliárd forintot fordítunk

– jegyezte meg Banai Péter Benő.

De előbb is szó lehet korrekcióról: a hatályos rendelkezések szerint ha az infláció az augusztusi állás szerint túllépi az adott évi nyugdíjemelés mértékét, akkor novemberben – januárra visszamenőleg – kiegészítő emelést kell folyósítani. Ugyanakkor a kormány szükség szerint időközi nyugdíjemelést is végrehajthat.

Lehet szó nyugdíjkorrekcióról

Néhány napja a szocialista Komjáthi Imre kérdezte Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy a magyar kormány tervez-e nyugdíjemelést idén nyáron. A tárcavezető helyett Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszolt az országgyűlési képviselőnek.

Tállai András nem zárta ki a nyári nyugdíjemelést. Leszögezte, hogy a kormány elkötelezett a nyugdíjak értékmegőrzése mellett.

A nyugdíjak 2010 óta közel megduplázódtak, a vásárlóerejük pedig mintegy 20 százalékkal javult

– tette hozzá.

Amennyiben az évközi adatok alapján a kormány azt állapítja meg, hogy a becsültnél magasabb lesz az éves várható infláció mértéke, januárra visszamenőleg nyugdíjkorrekciót hajt végre, persze körültekintő tervezés után, hogy az államadósságot és a költségvetési hiányt csökkenő pályán tudja tartani. Ha a kormány kiegészítő nyugdíjemelésről hoz döntést, erről időben tájékoztatni fogja az érintetteket

– jelezte Tállai András.

(Index, Magyar Nemzet)