Nóra, Lili

Pécs Aktuál fiók

Jelentkezzen be Pécs Aktuál fiókjába, vagy hozzon lére felhasználói fiókot oldalunkon.

Regisztráció

Pécs Aktuál hírlevél

Iratkozzon fel a Pécs Aktuál hirlevelére. Összegyűjtjük Önnek a legaktuálisabb történéseket, a legérdekesebb közéleti cikkeket és elküldjük e-mail címére.

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Július elsején félmillió forintot kapnak az egészségügyi dolgozók

/

Július 1-jével kapják meg bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

Kásler Miklós közölte, ez az egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint. Mint mondta, a kormány korábbi ígéretéhez híven meghálálja az egészségügyben dolgozók járvány idején tanúsított áldozatvállalását, embert próbáló helyzetekben való helytállását. Az intézkedés részleteiről a miniszter elmondta, az egyszeri juttatást valamennyi közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvos, ápoló, asszisztens megkapja, a művesekezelést végző szolgáltatók, az Országos Mentőszolgálat és a betegszállítást végző egyéb szolgáltatók munkatársai, valamint a műszaki, gazdasági és adminisztratív területen dolgozó, és az aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók főigazgatói és gazdasági igazgatói is jogosultak a juttatásra.

Ugyancsak megkapják ezt a bérkiegészítést a háziorvosok, az alapellátó fogorvosok, asszisztensek, védőnők, főállású iskolaorvosok, otthoni hospice szolgálatok és az otthoni szakápolást nyújtó szolgálatok dolgozói is – ismertette a miniszter.

Szintén jogosultak az egyszeri juttatásra a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a kormányhivatalok, járási hivatalok járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozói, valamint az egészségügyi tevékenységet végző közreműködők, a veszélyhelyzet alatt a betegellátásban résztvevő orvostanhallgatók, a Magyar Honvédség közfeladatot, védelem-egészségügyi feladatot ellátó dolgozói, és a védelem-egészségügyben dolgozók is. A tárcavezető ismertetése szerint a részmunkaidőben dolgozókat is megilleti a teljes összeg, illetve azokat, akik szabadságon, fizetési nélküli szabadságon, betegszabadságon, állásidőn, illetve gyes-en, gyed-en vannak. Kásler Miklós hozzátette: a juttatásra mindenki csak egyszer jogosult, tehát akinek több jogviszonya van, illetve, főállása mellett további jogviszonnyal rendelkezik, a kifizetés egyszer történik meg. Kiemelte azt is, hogy az egyszeri bérkiegészítés azon dolgozót, illetve hozzátartozóját is megilleti, aki a járvány során hunyt el.

A miniszter kiemelte, Magyarország a többi országhoz képest lényegesen alacsonyabb megbetegedési és halálozási számmal sikeresen vizsgázott a járványkezelésben. Kásler Miklós felidézte, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 24-én hívta fel az országok figyelmét egy esetleges világjárványra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és háttérintézményei pedig azonnal megkezdték a járványhelyzetben alkalmazandó eljárásrendek kidolgozását. Hozzátette, a többi európai országot megelőzve alakult meg január végén a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, és az időben meghozott, a különböző területek összehangolt intézkedései hatékonynak bizonyultak a védekezésben, a járvány nem lépett át a tömeges megbetegedések fázisába.

Kásler Miklós szerint a magyarországi járvány tapasztalattal is szolgált, ilyen volt például a digitális oktatásra történő átállás, de “megmozdult az egész tudományos világ is” az egészségügyi, műszaki területeken.
 

Megosztás itt: facebook
Ajánlom a Facebookon

Hirdetés

Előző sztori

Bármikor leszakadhat az ég vasárnap Pécsen

Következő sztori

Horvátországban harmadik napja nincs új fertőzött

Legutóbbiak innen: Egészség

bool(false)