Címlap Gazdaság Kínában terje...

Kínában terjeszkedik a pogányi repülőgépgyártó vállalat

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csaknem 90 millió eurós beruházással létesítene új gyártóbázist a repülőgépek gyártásával foglalkozó, pogányi székhelyű Magnus Aircraft Zrt. (Magnus) leányvállalata Kínában – közölte a társaság.

A fejlesztés részeként egy 18 ezer négyzetméteres épületkomplexum – benne egy bemutatóterem, egy kompozit, egy repülőgép összeszerelő, egy karbantartó üzemegység, valamint az Óbudai Egyetem közreműködésével egy fejlesztési központ – épülhet az ázsiai országban.

Minderről a Magnus kínai leányvállalata, a Jiangsu Magnus Aircraft Manufacturing Company és a hétmilliós Wuxi kínai város kerületi népi kormánya között jött létre megállapodás. A létrehozott egységekben a vegyesvállalat összesen 300 munkahelyet, a magyar kollegáknak vezető szerepet, az Óbudai Egyetem kutatóinak pedig fejlesztési lehetőségeket biztosít.

Kilenc év alatt több ezer repülőgép

Az elkészülő egységek a tervek szerint összesen több mint 2800 magyar fejlesztésű Fusion repülőgép és több mint 400 négyüléses repülőgép gyártására lesznek képesek kilenc év alatt.

A pogányi reptéren 2017 és 2019 között kétmilliárd forintos kormányzati támogatással, hatmilliárd forintos beruházással összeszerelő üzemet és kompozitgyárat építő, magyar tulajdonú vállalat augusztus végén jelentette be, hogy Pogányból nyolc nap alatt repült az Egyesült Államokba a cég Fusion 212 típusú ultrakönnyű, kétszemélyes, belsőégésű motorral hajtott kisrepülőgépe, hogy bemutatkozzon reménybeli észak-amerikai piacán.

A jelenleg száz, év végétől várhatóan plusz tizenöt főt foglalkoztató társaság 2021. évi árbevétele 850 millió forint, ebből 350 millió forint export volt, 100 millió forintos veszteség mellett. Idén várhatóan a 2021-es bevétel többszörösét éri el a cég és profitot is fog termelni.

(MTI)