Címlap Gazdaság Már kétféle á...

Már kétféle árat mutatnak a benzinkutak

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Éjjel megjelent a Magyar Közlönyben, hogy milyen szabályokat kell betartani a benzinkutaknál alkalmazott hatósági áraknál, hiszen mint az ismert, péntektől csak a magyar rendszámú autók tankolhatnak kedvezményesen. Ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a csütörtöki Kormányinfón.

A Magyar Közlöny friss számában megjelent részletszabályok egyebek mellett a következőket tartalmazzák:

  • a kutasoknak egyfelől az útról is jól láthatóan kell kommunikálniuk a hatósági, maximum 480 forintos üzemanyagárat. Ez utóbbit nagy méretű számokkal kell feltüntetni.
  • Ezzel szemben a kútoszlop kijelzőjén, tehát ott, ahol a tankolást végezzük, nem ez fog megjelenni, hanem a piaci ár.
  • A rendelet arra is kitér, hogy a kút üzemeltetőjének tájékoztatást kell kihelyeznie „a kútoszlop környezetében, az üzemanyagtöltő állomást kiszolgáló kereskedelmi egység bejáratánál, valamint a pénztárnál”. A tájékoztatást angol és magyar nyelven kell kiírni, és el kell magyarázni benne a kétféle árazás okát.
  • Ha a benzinkutas nem tudja eldönteni, hogy a megtankolni kívánt autó valóban magyar illetékességű, akkor a rendelet szerint kezdeményezheti „a gépjármű honosságának okirattal történő hitelt érdemlő igazolását”. Ha ezt valaki nem tudja igazolni, az a piaci árat fogja fizetni.
  • A rendelet azt is kimondja, hogy ha valaki nem tud hatósági áras terméket értékesíteni, akkor annak nem kell kitalálnia, hogy valóban magyar vevővel van-e dolga.

Nem tudni ugyanakkor, hogy mi lesz például a kismotorokkal és robogókkal, amiknek nincs rendszámuk, és hogy esetükben mi alapján dönt majd a kútkezelő.