Címlap Gazdaság „Pécs c...

„Pécs csak erős helyi vállalkozókkal lehet újra sikeres”

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csizmadia Péter: Pécs sikere az erős pécsi vállalkozókon alapul, ehhez pedig újra kell fogalmaznunk Pécs helyzetét a Kárpát-medencében - címmel kaptunk közleményt a pécsi Fidesztől. A jobboldal szerint a pécsi vállalkozók számára pedig meg kell teremteni a megerősödésükhöz szükséges feltételeket. A párt közleményét alább változtatás nélkül közöljük (a kiemeléseket mi tettük bele a könnyebb olvashatóság érdekében - a szerk.)


Annak érdekében azonban, hogy világos jövőképet fogalmazhassunk meg Pécs számára, tisztán kell látnunk, hol állunk. Ugyanis minden város egyedi adottságokkal, lehetőségekkel és nehézségekkel rendelkezik. Sikeres pedig akkor lehet, ha az adottságait, lehetőségeit kihasználja, a nehézségeit pedig leküzdi.

Városunk esetében ilyen sajátos adottság a Kárpát-medencében elfoglalt helye. Ha az iparosodás korszakára, a 19-20. századra tekintünk vissza, akkor egy Trianon előtti és egy az utáni szakaszt kell elhatárolnunk. Pécs az első világháborúig teljesítményét egyrészt a korabeli tehetséges kereskedő és iparos rétegének, másrészt pedig annak is köszönhette, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia, mint egységes nagy gazdasági térség déli centruma lehetett. Pécs csak a trianoni békediktátumot követően került egyfajta perifériás, határmenti szerepbe. Az elcsatolt déli országrészekkel nemcsak magyar testvéreinket, de a piacainkat is elvették tőlünk. A korábbi, jól működő gazdasági feltételrendszer megszűnt, így hiába állt rendelkezésre továbbra is a pécsiek tehetsége, a korábbi sikerek elmaradtak. A szocialista kor erőltetett nehéziparosítást hozó bukását követően pedig a zsugorodás évtizedei következtek.

Ahhoz, hogy Pécs ismét sikeres és büszke város legyen, fel kell vállalnunk, hogy újjáépítjük a déli gazdasági kapcsolatainkat, ezáltal a jelenlegi gyengeségünk helyét egy új lehetőség válthatja fel a pécsi vállalkozók számára.

Szerencsére nem vagyunk egyedül ebben a küldetésben. Az infrastrukturális feltételek soha nem voltak annyira adottak a sikerhez, mint amennyire azokat a Magyar Állam a következő években várhatóan megteremti számunkra. Az M6-os autópálya összekötése Horvátországgal, a mohácsi nemzetközi teherkikötő kialakítása, a pogányi reptér reménybeli újraindítása, a nyugat-baranyai kiemelt gazdasági övezet létrehozása és a Pécs-Kaposvár közötti útfejlesztés mind ezt a célt szolgálják. Pécs ismét gazdasági centrum, az országhatárokon átnyúló, a Kárpát-medence déli gazdasági térségének központja lehet, ha kihasználja ezeket a lehetőségeket. Úgy, ahogy tette ezt korábban Győr, Székesfehérvár, Debrecen, Nyíregyháza vagy akár Kecskemét.

A mi generációnk történelmi feladata tehát, hogy a mindentől távoleső, marginális szerepből kivezessük végre Pécset és így városunk ismét elfoglalhassa az őt megillető helyet a Kárpát-medence nagyvárosainak rangsorában.

A tehetséges és szorgalmas pécsi iparos és kereskedő vállalkozóink ma is megvannak. A Magyar Állam segítsége szintén adott. A sikerhez azonban rajtuk kívül alkalmas városvezetőkre is szükség lesz. Ennek jegyében két út áll előttünk:

az országot és a magyar vállalkozókat egyszer már tönkretevő gyurcsányi út, amelyre a minapi hírek szerint a mostani polgármester is rálépett, és amely a további eljelentéktelenedés felé hajtja városunkat vagy az, amelyet a polgári jobboldal ajánl Pécsnek, amely a gazdasági kapcsolatok kiteljesítése és a kormánnyal kialakítandó partneri együttműködés által igyekszik lépéselőnybe hozni a pécsi vállalkozókat.

Éppen ezért, amennyiben a pécsiek 2024-ben a polgári oldalra bízzák a város vezetését, megígérjük, hogy Pécs városa a pécsi vállalkozók szövetségese lesz a régión és az országon átnyúló gazdasági kapcsolatok és fejlesztések erősítésében.