Címlap Krimi Nőket vett és...
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mecsek Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai a Nemzeti Védelmi Szolgálat támogatásával november 30-án egy 45 éves férfit és egy 27 éves nőt fogtak el szalatnaki otthonukban.

A nyomozók azzal gyanúsítják a párt, hogy 2022. október 21-ét megelőzően egy férfitól megvásároltak egy nőt, akit azután prostitúcióra kényszerítettek, majd a keresett pénzt elvették tőle, és többször bántalmazták is. A férfi és az élettársa idén januárban egy másik nőt is vásárolt, akit szintén prostitúciós tevékenységre kényszerítettek, illetve arra, hogy a férfival szexuális kapcsolatot létesítsen. Az ő pénzét is elvették, majd később a sértettet eladták egy svájci állampolgárságú férfinak.

A 45 éves férfi azonban nemcsak nőkkel kereskedett, hanem a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése szerint droggal is. A megalapozott gyanú szerint a férfi november 18-a és 30-a között nagy mennyiségű kábítószert vásárolt azért, hogy azt továbbértékesítse. A drogbizniszben egy 48 éves magyarszéki férfi volt a társa, aki az anyagi forrást biztosította a számára. A szalatnaki férfi átvette a pénzt a társától, majd autóba ült, egy másik vármegyében kábítószert vásárolt, az árut pedig leszállította a társának, hogy továbbértékesítse azt. A nyomozók a magyarszéki lakásban kutatást tartottak, amely során droggyanús anyagot találtak és foglaltak le.

A rendőrök a két férfit és a nőt előállították a rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukat követően mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A nő ellen emberkereskedelem és kényszermunka, a 45 éves férfi ellen emberkereskedelem és kényszermunka, illetve kábítószer-kereskedelem, a 48 éves férfi ellen pedig kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt indult eljárás a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.