Címlap Hírek Pécsett éneke...

Pécsett énekelt Wolf Kati, egy jótékony ügy mellé állt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Wolf Kati lépett fel a Pécsi Jótékony Nőegylet adventi koncertjén, ahol többek közt 160 gyermek étkeztetésére is gyűjtöttek. A „Nekem nincs ebédem” kampányhoz a népszerű énekes egy akusztik koncerttel járult hozzá. Pécsi Jótékony Nőegylet több mint 25 év alatt mintegy 200 millió forintot gyűjtött csak adományokból azért, hogy bajba került családokon segítsen.

– Havi egymillió forintot kell a Pécsi Jótékony Nőegyletnek előteremtenie ahhoz, hogy 160 rászoruló gyermek napi étkezését biztosítani tudja egy éven keresztül – mondta korábban Török Bettina. A Nőegylet elnökhelyettese szerint több akciót is szerveznek egy évben, de hagyományosan ez az év legnagyobb rendezvénye, ahol a következő évre gyűjtik a támogatásokat. 

A nőegylet 1871-ben alakult meg. Feladatának a szegény sorsú családok, gyermekek támogatását és közhasznú intézetek létesítését tekintette. Előadások, táncmulatságok, teadélutánok, karácsonyi gyűjtések bevételei tették lehetővé a rászorulók segélyezését. Mostani tagjainak hasonlóak a céljaik.

– A Pécsi Jótékony Nőegylet 26. Adventi jótékonysági gála estjén általános iskolás gyermekek étkeztetésére gyűjtöttünk – nyilatkozta Földényi Gabriella. A Pécsi Jótékony Nőegylet elnöke hozzátette az ezer férőhelyes Kodály Központot sikerült megtölteni.

– Kaptunk egy felkérést, hogy jöjjünk el ide egy akusztikus koncertet adni, majd megtudtuk azt is, hogy milyen célból. Boldogan jöttünk, hogy segítsünk mi is, hiszen a Nőegylet nagyon szép dolgokkal foglalkozik – mondta az énekesnő.

Wolf Kati azt is elárulta, hogy még sosem lépett fel ebben a teremben, és neki is élmény egy ilyen gyönyörű helyszínen énekelni.

A civil szervezet büszke arra, hogy saját önerőből állítja elő a pécsi gyermekek étkeztetéséhez szükséges összeget, ami nem kevés. Ez évente 10-12 millió forint, amihez sem állami, sem pályázati forrást nem kérnek. Ugyanakkor sokat tesznek azért, hogy a jótékonykodó pécsieket elérjék. Ez pedig sikerült is, az elmúlt másfél évben körülbelül 20%-kal nőtt a Nőegylet taglétszáma.