Átadták az elsősorban árnyékolók gyártásával foglalkozó Warema Sun Shading Systems Hungary Kft. mintegy 3 milliárd forintból épült porfestőüzemét Pécsett szerdán.
Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára az eseményen hangsúlyozta: a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a lehető legmegfelelőbben és leggyorsabban kezelje az olyan, a gazdasági életet is megnehezítő válságokat, mint amilyeneket a pandémia, vagy az orosz-ukrán háború, valamint az azzal összefüggő szankciós válaszok idéztek elő.
Ezért rendkívüli öröm, hogy Magyarországon a működőtőke beruházások értéke tavaly a 2022-es rekordévi duplája, több mint 13 milliárd euró volt – tette hozzá.
Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya vármegyei közgyűlés elnöke felidézte: a Warema 2018 óta termel Pécsen, első projektjét a korábbi városvezetés indította el, a cég most átadott, negyedik csarnokának építéséhez a jelenlegi pécsi vezetés biztosított támogató közeget. A magyar kormány a kezdetektől fogva jelentős mértékben támogatta a vállalat beruházásait, amely azt mutatja, a baranyaiak és pécsiek a fontos fejlesztési igényeikhez számíthatnak a kormány támogatására – fűzte hozzá.
Angelique Renkhoff-Mücke, a Warema Sun Shading Systems Hungary Kft. tulajdonosa azt mondta, a cég pécsi beruházásai, a modern technológiák bevezetése, a munkahelyteremtés, továbbá a munkavállalók képzései hozzájárulnak ahhoz, hogy a Warema megerősítse piacvezető pozícióját a magas minőségű napellenző, árnyékoló megoldások gyártójaként Európában.
Viczencz Gábor üzemvezető a cég több mint 600 millió forint kormányzati támogatást élvező legújabb fejlesztéséről újságíróknak elmondta: a 2600 négyzetméteres porfestőüzemre, az abban működő porfestőgépre és vízkezelőre a termékportfólió bővítése, a színvariánsok számának növelése érdekében volt szükség.
A Warema árnyékolástechnikával, gépgyártással és műanyaggyártással foglalkozik, a társaság Pécsen árnyékolókat, motoros kültéri zsaluziákat és ablaknapellenzőket állít elő, termékeit főként Nyugat-Európában értékesíti. Németország, Ausztria és Svájc a fő piacuk, de Franciaországot is komoly piacnak tekintik és Magyarországon is van forgalmazójuk – ismertette.
Viczencz Gábor közölte, hogy a cégnek 76 munkavállalója van, számukat 2025 közepére 120-130-ra tervezik bővíteni. A Warema Sun Shading Systems Hungary Kft. a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2022-ben mintegy 2,1 millió euró nettó árbevételt és mintegy 73 ezer euró adózott eredményt ért el. Viczencz Gábor közölte, a kft.-nek 2023-ban mintegy 2,9 millió euró nettó árbevétele és 76 ezer euró adózás utáni eredménye volt.
(via MTI)