Címlap Gazdaság Sok lakás épü...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Májusban a lakások áremelkedése éves összevetésben 4,5 százalék volt, Budapesten pedig 5,8 százalékkal nőttek az árak az elmúlt 12 hónapban. Áprilisban az éves drágulás üteme egy-egy százalékkal kisebb volt a májusinál – közölte az ingatlan.com a kereslet-kínálati összesítője alapján.

A legnagyobb mértékben továbbra is a Szegedet és Debrecent is magában foglaló dél-alföldi és észak-alföldi régióban emelkedtek a lakásárak, ahol egy év alatt 7-8 százalékkal drágultak az ingatlanok.

A fővárosi újonnan épült lakások átlagos négyzetméterára 1,28 millió forint, a használtaké 954 ezer forint. A legnagyobb újlakás-kínálattal rendelkező vármegyeszékhelyek közül Debrecenben több mint 1 millió forint a négyzetméterár átlagosan, Pécsen 972 ezer, Nyíregyházán pedig 655 ezer forint.

Balogh László, az ingatlanpiaci portál vezető gazdasági szakértője a közleményben kifejtette: a lakásdrágulás üteme még visszafogottnak tekinthető, ami csak a harmada és a negyede a 2015 és 2022 között tapasztalt lakásárrobbanás tempójának. Ez a helyzet egyaránt jó a vevőknek, és az eladóknak is kedvez, mert évről évre többet ér az ingatlanuk. Mivel viszonylag ritkán alakul ki ilyen állapot az ingatlanpiacon, ezért ezt érdemes kihasználni mind vevői mind pedig eladói oldalról.

Adataik szerint Budapesten a használt lakások esetében 954 ezer forint az átlagos négyzetméterár, míg az újak 1,28 millió forintnál tartanak. A legtöbb új építésű lakást a XIII. kerületben hirdetik eladásra 1,35 milliós négyzetméteráron, a második és harmadik legszélesebb újlakás-kínálattal rendelkező XI. és III. kerületben viszont közel 1,6 milliós és majdnem 1,5 milliós átlagos négyzetméterárakkal találkozhatnak a vevőjelöltek.

A vármegyeszékhelyek közül Debrecenben árulják a legtöbb újonnan épült lakóingatlant, amelyek ára megközelíti a 1,1 millió forintot, ezzel szemben a használt társaikat 825 ezer forintért hirdetik a tulajdonosok. Ugyancsak jelentős újlakáskínálatot tud felmutatni Pécs és Nyíregyháza, előbbiben 972 ezer forint, utóbbiban 655 ezer forint az átlagár. Miközben a pécsi használt lakások 653 ezer, a szabolcsi vármegyeszékhelyen pedig 572 ezerért szerepelnek a kínálatban