Címlap Egyetem Szeptembertől...

Szeptembertől minden diák ingyenesen kaphatja meg a tankönyveket

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 2020/21-es tanévtől már minden diák - összesen 1,2 millió tanuló - teljesen ingyenesen kapja a tankönyveket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten újságíróknak.

Rétvári Bence elmondta, hogy a tankönyvtámogatás az általános és középiskolás tagozatok mellett a 13-16. szakképzési évfolyamokra járó tanulókat is érinti.

Az idei és jövő évi költségvetés teljes mértékben fedezi az ingyenes tankönyveket. Az ellátás kiterjesztése 13.5 milliárd forintba kerül.

Az államtitkár megjegyezte:

korábban akár 20-30 ezer forintot is elérhette egy-egy tankönyvcsomag ára ez az összeg mostantól teljes egészében a családoknál maradhat.

Rétvári Bence azt mondta, hogy a kormány a családtámogatások egyik formájaként tekint a tankönyvellátásra, és fontosnak tartja, hogy egy családbarát országban a gyermekvállalásnál ne merüljön fel szempontként az, hogy a tankönyvek megvásárlása később mekkora költséget jelent.

Augusztus végére az összes tankönyv már az iskolákban fogja várni a diákokat.