Címlap Baranya Újabb cég bőv...

Újabb cég bővíti kapacitását Pécsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint ötven százalékkal nőtt az építőipari vegyi anyagok forgalmazásával foglalkozó pécsi Selena Hungária Kft. raktározási kapacitása egy csütörtökön átadott új, több mint százmillió forintból kialakított, 1500 négyzetméteres csarnoknak köszönhetően.

A 35 céggel 18 országban jelen lévő és mintegy 2000 alkalmazottnak munkát biztosító, 1992-ben Lengyelországban alapított Selena csoport világviszonylatban az építőipari vegyi anyagok vezető forgalmazója és az egyik legnagyobb poliuretánhab-gyártója. A vállalat termékkínálatában megtalálhatók a habok, tömítők, ragasztók, vízszigetelő termékek, hőszigetelő rendszerek, rögzítők és egyéb kellékek.

A csoport magyarországi, a termékek forgalmazását végző leányvállalata, a 21 embert foglalkoztató pécsi székhelyű Selena Hungária Kft. 2001-ben kezdte meg működését. A társaság a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2020-ban több 1,9 milliárd forint nettó árbevételt ért el 72 millió forintos nyereség mellett, míg 2019-ben 1,65 milliárd forint bevétel mellett 42 millió forintos eredménnyel zárt.