Vicces nevű bizottságot alakít a Miniszterelnökség, ami Pécsnek is jól jöhet!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közleményük szerint megalakult a Rozsdaövezeti Bizottság. A rozsdaövezeti akcióterületek kijelölését véleményező testület várja a javaslatokat, hogy mely leromlott állapotú, korábban ipari vagy egyéb gazdasági célra használt ingatlanok kerüljenek be a kormányzati programba.

Kiemelték: a kormány célja, hogy a leromlott állapotú területek, illetve városrészek rehabilitációjának megvalósításában segítsen. Ezért korábban döntés született, hogy a használaton kívül került vagy alulhasznosított, rossz fizikai állapotban lévő, környezetszennyezéssel terhelt egykori ipari és gazdasági területek fejlesztését a kormány kiemelten támogatja.

A rozsdaövezeti akcióterületek kijelölése érdekében megalakult Rozsdaövezeti Bizottság elnöke Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára.

A beérkezett javaslatokat a tárca előzetesen megvizsgálja, ez főszabály szerint 45 napig tart, majd az előzetes vizsgálat alapján alkalmasnak ítélt kezdeményezéseket részletes, minden szempontra kiterjedő vizsgálatnak is alávetik. Ez utóbbi vizsgálat eredményének megfelelően alakítja ki 30 napon belül a Rozsdaövezeti Bizottság véleményét a javasolt területek rozsdaövezeti kijelölésével kapcsolatban.

A végső döntést ezt követően a kormány hozza meg – olvasható a Miniszterelnökség közleményében.

Előző sztori

Estétől délnyugat felől újra egyre többfelé lehet számítani záporokra

Következő sztori

Megkezdődik a nyitás a Mecsekerdő létesítményeiben

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1