Címlap Természet OLVASÓI LEVÉL...

OLVASÓI LEVÉL: „3 méter magasan, 10 ezer négyzetméteren áll a szemét Pécsen, a Magtár utcában”

Felszámoltuk az illegális hulladéklerakót! A területen korábban ismeretlenek által jogellenesen lerakott hulladék mennyisége megközelítőleg 130 köbméter voltírta még novemberben a városi cég honlapján. Majd előtte/utána fotót is közölt.

A Biokom előtte/utána fotója

„Mindez csak szemfényvesztés, egy részét takaríthatták el. Mellette még mindig 3 méter magasan áll a szemét 10.000 (!) négyzetméteren” – kereste meg lapunkat egy közelben működő cég képviselője. Leveléhez fotókat is közölt. Mutatjuk! Illetve a Biokomét is! 

Így fest a Magtár utca a Biokom honlapján

A Biokom előtte/utána fotója

És így fest egy a közelben dolgozó cég képviselője szerint

Nem lett felszámolva az évek alatt ide lerakott szemét – írta levelében a cég képviselője.

A neve elhallgatását kérő férfi állításait több fotóval is alátámasztotta. 

WC-kagyló, műanyag. Szinte alig látszik a szeméttől a föld

Patkányok, egerek és emberek is élhettek a kupac mellett

A bekötőút mellett ott éktelenkedik a szemét (olvasói fotó)

– Pécs belterületén évek alatt csaknem 10 000 köbméter szemét halmozódott fel. Napi szinten látunk patkányokat futkosni, de azt is el tudom képzelni, hogy emberek is éltek a kupacok között – mondta egy, a közelben működő cég képviselője, aki a Biokom közleménye után másnap tüzetesebben körbe is járta a Magtár utcát.

Szerkesztőségünkhöz eljuttatott műholdképen jól látszik, mekkora kiterjedésű a lerakó:

Úgy gondolom, a Biokom egyetlen útszakaszt tisztított meg, a többit otthagyta! Erről közölte a fotót – mondta a férfi. Még műholdról is jól látszik, mekkora területet foglal el az ide hordott hulladék – tette hozzá. Szerinte négy helyrajzi számon helyezkedhet el a szemétkupac, ami helyenként a 3 méter magasságot is elér.

Elképzelhetőnek tartom, hogy a városi cég csupán az önkormányzati területtel foglalkozott (ami állításuk szerint 130 köbméter), csak mellette épp egy hatalmas, 10000 köbméternyi szemétdomb éktelenkedik. 

A férfi hozzátette: levelét azért küldte el szerkesztőségünkhöz, mert az ügyben érdekelt és szeretné, ha az egész szemétlerakó eltűnne telephelyük közvetlen közeléből.

Lapunk a következő kérdéseket küldte el a Biokomnak: 

  • A Magtár utcában miért csak ezen a területen takarították el a szemetet?
  • Tudtak-e arról, hogy a Magtár utcában évek óta halmozódik a szemét? 
  • Kapott-e bármilyen felszólítást, büntetést a tulajdonos/tulajdonosok?
  • Mit tesz az önkormányzat, hogy ezen a területen ne legyen újra a törmelék és veszélyes hulladék?