Sorsok, amik között rendkívül nehéz anyagi helyzetbe került családok TIZENÉVESEI BIZONYÍTJÁK: TANULNI KELL, BÁRMILYEN NEHÉZ A KÖRÜLMÉNY! Ezt a kitartást és hozzáállást a Pécsi Jótékony Nőegylet évről évre elismeri és támogatja. Idén olyan tizenévesek kaptak anyagi támogatást, akik között egy kislány
ABLAKTALAN RAKTÁRSZOBÁBAN ÉL, DE ÁLMAIT NEM FELEDVE JOGÁSZNAK KÉSZÜL!
Vagy épp olyan gyermek, akinek otthonának padlója döngölt földből van és nagy lépés volt, hogy ki tudtak alakítani egy fürdőt. Tanulmányaik mégis kimagaslók.
Ezen történetek mindegyike nemcsak erőt, hanem a kitartásba és tanulásba vetett hitet is sugározzák – véli a Pécsi Jótékony Nőegylet, akik most egy rendhagyó ünnepségen, a Cella Septichorában díjazták a gyermekeket. A kezdeményezés három évtizede támogatja a rászoruló, de kiemelkedő tehetségű fiatalokat. Az idei alkalom különösen jelentős, a program fennállása óta most érkezett a legtöbb pályázat: hét intézményből összesen harminc diák jelentkezett.
Cella Septichorában tartották a rendhagyó díjátadót
– Mi a Nőegyletnél hisszük, hogy valódi változást csak akkor érhetünk el, ha tartósan a gyermekek mellé állunk, és nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támogatással is segítjük őket céljaik megvalósításában. Számukra a nőegylet támogatása nem csupán segítség, mankó is egy méltóbb, reménytelibb jövőre – mondta Török Bettina, aki hozzátette: az idei év nemcsak a jelentkezők számában hozott rekordot, hanem abban is, hogy a rendelkezésre álló forrásoknak köszönhetően valamennyi pályázót díjazni tudják. Mint hangsúlyozták, ez egyszerre örömteli és felelősségteljes feladat, amely jól mutatja, hogy a városban és a térségben számos tehetséges fiatal él és tanul.

A Pécsi Jótékony Nőegylet 2025 óta a legkiválóbb diákokat emelt összegű ösztöndíjjal támogatja, öten összességében 500.000 forintos támogatás kaptak. A többiek egyszeri, 50 ezer forintot költhettek tanulmányaikra.
A Pécsi Jótékony Nőegylet 2025 óta a legkiválóbb diákokat emelt összegű ösztöndíjjal támogatja. Az idei díjátadón öt fiatal részesült összesen 500.000 forint értékű kiemelt támogatásban, míg a többi díjazott egyszeri, 50.000 forintos ösztöndíjat használhatott fel tanulmányai és fejlődése érdekében.
A kiemelt ösztöndíjprogram különlegessége, hogy a támogatást nyújtó cégek és magánszemélyek személyesen választják ki a pályázatok közül azt a diákot, akinek tehetségét és céljait támogatni szeretnék. Ezáltal valódi, személyes kapcsolat alakul ki a támogató és a fiatal között. A támogatás célhoz kötött: a diákok a pályázatukban megfogalmazott tanulmányi, szakmai vagy tehetséggondozási céljaik megvalósítására fordíthatják az összeget. A program átláthatósága és eredményessége érdekében a támogatott fiatalok negyedévente beszámolót készítenek előrehaladásukról, amelyet a Pécsi Jótékony Nőegylet és a támogató részére is megküldenek.
Ez mind a Pécsi Jótékony Nőegylet
A kezdeményezés hátterében álló Pécsi Jótékony Nőegylet közhasznú egyesületként közel 150 éves múltra tekint vissza, jelenlegi formájában pedig több mint két és fél évtizede működik. Nagyságrendileg 64 tagot számlál a Nőegylet.
– A középiskolás diákok tanulmányainak támogatása mellett
– az egylet 30 éve indította el a „Nekem nincs ebédem…” programot, amelynek keretében rászoruló általános iskolás gyermekek étkezését biztosítják, átvállalva a szülők terheit. Az elmúlt két tanévekben jelentősen nőtt a támogatásra szoruló gyermekek száma: majdnem 166 diák ebédjét állják Pécs 16 általános iskolájában. A program működését jótékonysági rendezvények bevételeiből finanszírozzák. Az egyesület tevékenysége azonban nem merül ki az iskolai étkeztetés támogatásában.
– A Babadoboz programmal a várandós kismamákat segítik
– SOS Segély: hirtelen krízis helyzetbe került családokat tudják kisegíteni













